Emlékszel még a Megasztár ötödik évadában feltűnt kislányra? Patai Anna akkor volt 11 éves, és sok felnőttet leénekelt színpadról. Azóta éppen tíz év telt el, és a kislányból igazi nő lett.
Patai Annát a mosolyáról felismerni minden régi és új fotón:
Az elmúlt évtizedben több színházi szerepben látható volt, egy Japánban rendezett nemzetközi versenyen kétszer is indult, 2014-ben második helyezést ért el, egy évvel később pedig megnyerte az énekversenyt. Szerepelt például a A Dal 2016-os évadában is, négy éve megjelent az első saját albuma négy dallal. Ezúttal azonban nem énekelni érkezett a TV2 stúdióba. A Masterchef VIP 2 évadában Anna is főzött, igaz, nem úgy sikerült teljesítenie, ahogyan szeretett volna.
![Patai Anna a Masterchef VIP 2-ben 2020-ban](https://nlc.hu/uploads/2020/08/patai_anna-1024x683.jpg)
Patai Anna a Masterchef VIP 2-ben (Fotó: Sajtószoba)
A feladatoktól elbizonytalanodott, és az első főzése után kieső zónába került, a végső megmérettetésen pedig Gregor Bernadettel együtt távoznia kellett. Saját bevallása szerint igazán tanulni jött a versenybe, és sajnálta, amiért elsőként kellett távoznia a konyhából.
Patai Anna nem az egyetlen, akit gyerekként ismertünk meg:
- Felnőttek a tehetségkutatók gyerekszereplői
- 14 éves kamaszként ismertük meg, Hien sok mindenen ment keresztül azóta