nlc.hu
Sztárok
Rátonyi Kriszta: Négyszeres nagynéni vagyok, már én is vágyom gyerekre!

Rátonyi Kriszta: Négyszeres nagynéni vagyok, már én is vágyom gyerekre!

A Balatoni Nyár műsorvezetője idén tölti a harmincat, ami igazi mérföldkő az életében. Rátonyi Kriszta korábban azt hitte, ilyenkor már édesanya lesz, ám nem így alakult az élete. Családjáról, a nagynéni szerepről, munkájáról és jövőbeli terveiről mesélt az nlc-nek.

Leköltöztél a Balatonra a köztévé reggeli műsorának forgatásaira?

Kislány koromban rengeteget nyaraltam a Balatonnál és a forgatások előtti években is nagyon szerettem ezt a környéket. Ez nekem igazi jutalom, hogy itt lehetek. Úgy érzem magam, mint a régi szép időkben, amikor táborozni jártam. A forgatások idején hétfőtől péntekig a stábbal egy helyen lakunk, esténként sütögetünk, bográcsozunk, jókat beszélgetünk. Olyan mintha visszacsöppentem volna kamaszkorom legszebb nyaraiba. Nagyon élvezem ezt a munkát, ami egyébként egy nagyon komoly csapatmunka. Bár nem kellene részt vennem a szerkesztésben, de szívesen ötletelek, jó, ha a műsorvezető is kiveheti a részét mindenben. Az is fontos, hogy olyan vendégeink érkezzenek, akikkel mi is könnyen megtaláljuk a közös hangot.

Rátonyi Kriszta a Balatoni Nyár forgatásán (Fotó: mtva)

Rátonyi Kriszta a Balatoni Nyár forgatásán (Fotó: mtva)

Hogyan telik így egy napod?

Általában fél hétkor vagy hétkor kelek, sajnos nem vagyok egy könnyen ébredő típus. Megiszom a kávémat, aztán nyolcra megyek a sminkeshez, majd a fodrászhoz. Átnézem az aznapi vendéglistát, felkészülök belőle. Majd tízkor már indul is az adás. Tizenkettőig tart, ám ekkor nem ér véget, hanem indul a megbeszélés a következő napra. Általában a délutánom szabad, és ilyenkor jöhet egy kis strand is. Nem unatkozom, most úgy érzem, pörgősen telnek a napjaim.

Rátonyi Kriszta és műsorvezető társa, Fodor Imre (Fotó: mtva)

Rátonyi Kriszta és műsorvezető társa, Fodor Imre (Fotó: mtva)

Szereted a műsorvezetést? Most már egy éve a Család-barátban is láthatunk.

Nagyon megszerettem az élő műsort, ez lett a kedvencem. A karantén idején iszonyatosan hiányzott, hogy nem állhattunk kamera elé. Sokszor ezért élő bejelentkezéseket csináltunk az mtva közösségi oldalán. Főzni például mindig én főztem, mert otthon vagyok a konyhában. Alig vártam, hogy visszatérjünk és elkezdődjön a nyári műsor. Jó újra itt lenni. Szeretem ezt a szakmát, megtaláltam benne önmagamat. A Család-barát szintén közel áll hozzám, minden téma érdekel, nincs olyan dolog, amiről ne tudnék beszélni, vagy kérdezősködni.

Ennyire szeretsz főzni? Mennyire figyelsz az étkezésedre?

Nagyon érdekel a gasztronómia. Szeretek főzni, sütni. Nem vagyok egy diétázós típus, de a fehér lisztet és a fehér cukrot száműztem a konyhámból. Bajban is vagyok, ha nálam egy vendég cukorral szeretné inni a kávét. Emellett már közel másfél éve nagyon ritkán eszem húst. Elhatároztam, hogy végigcsinálom a negyvennapos böjtöt és olyannyira jót tett a szervezetemnek, hogy azt mondtam, nekem nem biztos, hogy szükségem van húsra. Sokkal szebb lett a bőröm, a hajam, és a gyomrom sem megterhelt. Korábban persze el sem tudtam képzelni, hogy erre figyelni fogok. Az egyetemi éveim alatt rántott húst, sült krumplit és rizst ettem szinte minden nap. Azt mondtam, nekem olyan gyomrom van, ami mindent elbír. Aztán ahogy idősödik az ember, ez változik. Sokkal okosabb lettem az étkezés terén, ma már nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt eszem. Figyelek arra, hogy minőségi ételeket egyek. Sokszor magamnak készítem az ebédet, és inkább viszem magammal, ha napközben úton vagyok.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

golden days of the summer🤎 #balaton

Kriszta Rátonyi (@ratonyikriszta) által megosztott bejegyzés,

Akkor gondolom a testedzés is fontos számodra.

Igen. Pár éve elkezdtem futni, de akkor még nem szerettem. Mindig kényszerből mentem, hogy valamit mozogjak. Mára pedig olyannyira a szívemhez nőtt ez a sport, hogy képes vagyok órákig futni. Nagyon kikapcsol és jót tesz az állóképességemnek. De nem ez az egyetlen mozgás, amit szeretek. Járok infrajógára, ami teljesen ellazít és egyszerűen nem tudom megunni. Egy olyan teremben végezzük a jógagyakorlatokat, ahol infrapanelek vannak felszerelve. Ez nagyon jót tesz a bőrnek és a vérkeringésnek is. Máshogy lazul el az ember, egy ilyen órán. A melegben jól méregtelenít a szervezet. A gyakorlatokat pedig már olyannyira elsajátítottam, hogy otthon a karantén idején egyedül is el tudtam végezni. Ez sokat segített a mindennapokban. Nem csoda, hogy a futás mellett ez lett a másik szerelem az életemben.

Ha már szerelemnél tartunk. Van most melletted valaki?

Nem élek párkapcsolatban, de már felkészültem rá. Remélem nemsokára nekem is eljön az igazi. A környezetemben már szinte minden barátnőmnek van családja, és ha fiatalabb koromban valaki azt mondja, hogy 30 évesen még nem lesz gyerekem, nem hittem volna el. Úgy terveztem, hogy ilyenkor már egy vagy két gyerek rohangál majd körülöttem. Az élet azonban nem így hozta, de valahol nem is bánom. Szeretek most mindent magam körül, és minden úgy jó, ahogy van. Valahogy még tolnám is az anyaságot most, ráérek még vele. Nem siettet senki és semmi.

Rátonyi Kriszta a családjával (Fotó: Rátonyi Kriszta)

Rátonyi Kriszta a családjával (Fotó: Rátonyi Kriszta)

Nagy családban nőttél fel?

Igen, van két fél testvérem édesanyám által és egy féltestvérem apukám második házasságából. De a szüleim úgy neveltek, hogy soha nem különböztettük meg, hogy ki az igazi és ki a mostohatestvér, egy család vagyunk így négy testvér vesz körül. Édesanyám tizenkilenc évesen szülte a bátyámat, huszonegy évesen a nővéremet, én pedig harmincnyolc éves korában érkeztem. El is kényeztettek a testvéreim, mert mindenki nagyon örült nekem. Ezáltal nagyon jó a kapcsolatunk, erős családi kötelék van köztünk. Sokszor vannak családi összejövetelek, amiket nagyon szeretek. Mindig számíthatunk egymásra, ami nagyon jó dolog a mai világban.

Akkor már nagynéni vagy.

Többszörös is. Összesen négy gyereknek vagyok a nagynénje. Nagyon élvezem. Imádom a gyerekeket, a tesóim pedig kihasználják, hogy jó bébiszitter vagyok. De ez nekem édes teher. Nagyon szeretem pesztrálni a kicsiket. Jó lesz, ha egyszer én is édesanya leszek. Sokszor hangzik el a kérdés egy-egy nagyobb családi rendezvényen, hogy ‘Krisztike mikor szülsz már?‘ De én ezeken mosolygok, és nem siettetem az időt. Mindennek eljön majd az ideje.

Az, hogy idén leszel 30, változtat valamit?

Másképp gondolkodom, mint korábban. Változott a stílusom, az étkezésem, és jobban figyelek például arra, hogy az arcomat ápoljam. Rengeteget sminkelnek nap, mint nap, emiatt fontos, hogy megfelelően kezeljem a bőrömet. A természetesség híve vagyok, szeretem a természetes krémeket, alapanyagokat. Azzal például, hogy nem eszem húst, sok minden változott. Korábban nagyon száraz volt az arcbőröm, néha pattanásos és sokszor kipirosodott. Ez most teljesen megszűnt. A táplálkozásra és a megfelelő vízfogyasztásra szerintem nagyon kell figyelni. Most már tudom, harminc évesen.

Mindig nagyon csinos vagy a kamera előtt, hogyan öltözködsz a hétköznapokban?

Nagyon szeretem azt, hogy mindenféle ruhát kipróbálhatok, és hogy mindig nőiesen öltözhetek a forgatásokon. De bevallom, nem vagyok egy tipikus plázába járó és vásárolgatós típus. Sőt! Nem szeretek ruhákat venni magamnak. Sokszor a műsor stylistját kérem meg arra, hogy néhány ruhát szerezzen be nekem, amiket megveszek tőle. Ő tudja az ízlésemet, a stílusomat, és megbízom benne. Régebben nagyon szerettem a tűsarkúkat, de most már elkényelmesedtem. Egy hosszú napot nem lehet kibírni magassarkúban. Sok néző meglepődne, hogy a forgatások után egy órával én már smink nélkül, farmer rövid nadrágban, pólóban lépek ki a stúdióból és felpattanok a bringámra. De ez vagyok én. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretem a csinos ruhákat, csak ritkán hordom őket a hétköznapokban.

Mik a jövőbeli terveid? Marad a műsorvezetés?

A karantén idején volt időm sokat gondolkodni. Számtalan dolog eszembe jutott. Például, hogy milyen szívesen lennék a spanyol tengerparton jógaoktató. Ezeken az ember jókat nevet, de soha nem lehet tudni. Mindig gondolni kell B-tervre. A gasztronómia is nagyon érdekel, de még nem mélyedtem el benne, hogy hogyan tudnám ezt még magasabb szintre emelni. Egyelőre élvezem a műsorvezetést, remélem nem is fogom soha megunni. Most lubickolok ebben a szerepben, remélem sokáig tart majd.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Még több Rátonyi Krisztináról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top