nlc.hu
Sztárok
Veréb Tamás új feladatot kapott, műsorvezetőként debütált

Veréb Tamás műsorvezetőként debütált

Veréb Tamás szereti a határait feszegetni, és mindent kipróbálni, amihez kedvet érez. A műsorvezetés régi vágya, de arra nem számított, hogy épp a Barátok közt által sikerül megvalósítani. 

A Barátok közt jubileumi epizódja alkalmából különleges magazinműsor készült, amely már elérhető az RTL Klub online-on. A rajongók sosem látott bakikkal, leg-leg-leg pillanatokkal, kulisszatitkokkal találkozhatnak, valamint végigkövethetik Nagy Alexandra egy napját. Veréb Tamás a magazinban debütál műsorvezetőként. 

„Nem olyan régen tűntem fel a sorozatban, Székely Csongorként néhány hónapig láthattak a nézők. Már a szereplést is óriási ajándékként éltem meg, és most újabb álmom vált valóra, hiszen egy ideje kacérkodom a műsorvezetéssel. A Barátok köztöt gyerekkorom óta imádom, ezért már az is óriási dolog volt számomra, amikor bekerültem a produkcióba, mint Csongor. Ám a feszített munkatempó miatt sajnos több olyan része is volt a stúdiónak, ahol egyáltalán nem jártam. Most azonban bevethettem magam Novák Laci kisboltjába, és megmutathattam a nézőknek az ott árusított termékeket, melyek közül mind egyedileg, a produkció számára készül, önálló márkanevekkel. Emellett soha nem látott kulisszaitkokat is megosztok, bízom benne, hogy a nézők is érdeklődéssel fogadják” – mondja Veréb Tamás. 

Veréb Tamás műsorvezetőként debütált

Veréb Tamás műsorvezetőként debütált (Fotó: Barátok közt)

A népszerű színész-énekes-dalszerző annyira jól érezte magát műsorvezetőként, hogy még az is elképzelhető: hamarosan feltűnik ebben a szerepben valamelyik csatornán. 

„Aki ismer, az tudja, hogy imádok beszélni, információkat megosztani a környezetemmel. Éppen ezért komfortosan éreztem magam, annak ellenére, hogy még sosem csináltam ilyet. Tudom, hogy még sok munka áll előttem annak érdekében, hogy igazán megtanuljam a szakmát, de úgy érzem, lenne helye az életemben a műsorvezetésnek, mert hatalmas örömöt okozott. Ezért a későbbiekben keresni fogom az ilyen lehetőségeket” – hangsúlyozza Tamás. 

Itt megnézheted Veréb Tamást műsorvezetőként: 

Barátok köztről még: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top