nlc.hu
TV-sztárok

Varga Balázs visszatér

Visszatért a Barátok köztbe a Drága örökösök sztárja, Varga Balázs

Varga Balázs örül, ha negatív karaktert játszhat, a közönség emiatt szerencsére nem kedveli kevésbé.

A Drága örökösök sztárja alig várta, hogy ismét a Barátok közt csapatának tagja lehessen. Varga Balázs két éve tűnt fel először a Mátyás király téren, mint Bartha Zsolt (Rékasi Károly) cimborája. A néhány hetes szereplése végén nyitva maradt a lehetőség, hogy Sonny karaktere bármikor visszajöjjön, és ez tegnap este meg is történt.

„Két éve kerültem a csapatba, roppant jól éreztem magam a forgatásokon, rövid idő alatt sok barátom lett, és pozitív élményekkel távoztam akkor. Boldog voltam, mikor néhány hónapja felmerült a lehetőség, hogy visszatérjek, amihez arra is szükség volt, hogy a Drága örökösöktől eljöhessek egy kis időre. Hálás vagyok, hogy a showrunner elengedett, és még nagyobb örömmel vetettem magam a munkába, mint korábban, hiszen tudtam, hogy mennyire jó a csapattal dolgozni. Ennek ellenére mégis nagy izgalom volt bennem, hiszen épp akkorra vártuk a kislányom érkezését. A producer, Ondruss Ilona biztosított: ha munka közben érkezik a telefon, hogy menni kell a kórházba, akkor elengednek, akármilyen nehéz is egy ilyen helyzetet megoldani a forgatáson. Ám a kislányom remekül időzített, épp a szabadnapomon született. Másnap komoly erőfeszítésbe került magamra öltenem a maffiózó figuráját, hiszen madarat lehetett volna velem fogatni, olyan boldog voltam” – meséli Varga Balázs.

A színész sokszor játszott a színpadon negatív karaktert, és örül, hogy hazánk ikonikus napi sorozatában is ilyen a figurája. Hálás dolognak tartja, mert úgy érzi, hogy több mindent meg tud benne mutatni. Lehet, hogy a nézőknek kicsit ellenszenvesebb, de nagyon izgalmas. Varga Balázs számára az augusztus a pihenésé, hiszen a Barátok köztben nyári leállást tartanak, és egyébként is egy hosszabb szünete van. Élvezi, hogy a családjával töltheti az időt, de reméli, hogy szeptemberben újraindul minden korábbi, a koronavírus miatt szünetelő munka is. Már várja, hogy a sorozatok mellett ismét színpadra léphessen, rendhagyó osztályfőnöki órákat tartson, illetve ceremóniamesterként dolgozzon tovább.

Varga Balázs és Rékasi Károly

Varga Balázs és Rékasi Károly a sorozatban (Fotó: Barátok közt)

A Barátok közt a napokban történelmet ír, ugyanis elérkezik a 10.000. epizódjához, ami példátlan a hazai televíziózás történetében, de nemzetközi szinten is ritkaságnak számít. A jubileumi epizódhoz közvetve kapcsolódik Sonny figurája, a nézők számára hamarosan kiderül, hogy miként.

A Barátok közt nagy visszatérői:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top