Polyák Lilla: „Mindenki meghozta a saját döntését, nekem is meg kellett hoznom a sajátomat”

Gratulálok a házassági évfordulódhoz, ha jól tudom a hétvégén volt (az interjú még július közepén készült – a szerző).

Köszönöm szépen, igen. Reméljük, lesz még belőle nagyon sok.

Szabad kérdezni, hogy mivel ünnepeltétek?

Egy romantikus ebéddel és egy együtt töltött délutánnal ünnepeltünk. Nagyon sokat dolgozunk mostanában, mert elindultak a forgatások a Mintaapákkal, és azon kívül nekem a hétvégén egy péntek-szombat-vasárnapi hármas koncertsorozatom is volt a Budapesti Operettszínház színeiben, úgyhogy pont egy ilyen nagyon munkás napra esett az évforduló.

Egy ilyen nagy eseményre nem vesz ki szabadnapot az ember?

Ez a mi szakmánkban nem nagyon lehetséges. (nevet) Alapvetően úgy szocializálódunk, hogy mi akkor dolgozunk, amikor mások pihennek. Meg kell oldani azt, hogy jusson és maradjon is, de mi mindig figyelünk arra, hogy az ünnepi alkalmakkor mindig jusson egymásra idő.

Az egyik legaktívabb hazai színésznőként hogy viselted a karantén miatti több hónapos leállást?

Mindig próbálom megkeresni mindenben azt, hogy mi a jó benne, mert mindenben van jó és rossz, és az, hogy melyiket erősítjük fel, már a mi döntésünk. Természetesen volt bennem aggodalom, és az anyagi bizonytalanság is erősen jelen volt az életünkben, mert mi szabadúszóként akkor keresünk pénzt, amikor dolgozunk. Át kellett gondolnunk, hogy a félretett pénzünket hogyan osztjuk be. Éppen egy lakásfelújításra gyűjtögettünk, mert két éve költöztünk, és még mindig sok dolog vár szépítésre. Ezt gyorsan lefújtuk, és ebből éltünk a bevétel nélküli hónapokban. Kiszámoltuk, hogy amit ezzel megspóroltunk, azzal egy darabig megvagyunk, és onnantól kezdve hátradőltem, és elkezdtem élvezni a dolgot. Megpróbáltam maximálisan kiélvezni, hogy ennyit együtt tudok lenni a családdal, és végre fel tudok töltődni az elmúlt év extrém sok munkája után. Minden nehézség dacára ez számomra egy nagyon szép időszak volt, még azzal együtt is, hogy némi félelem nyilván ott motoszkált bennem a háttérben.

Milyen volt egy ilyen hosszú kihagyás után először színpadra lépni?

Ezen a hétvégén történt meg, csodálatos élmény volt. Láttam, hogy a közönség is mennyire ki volt éhezve, teljes katarzisban telt az egész hétvége.

Otthon ülve hogyan fogadtad azt a sok rossz hírt, ami a Mintaapák kapcsán érkezett a karantén alatt? Felmerült benned, hogy a sok távozó után te is kilépj?

Nagyon nehezen éltem meg, szerettem a régi kollégákat. Nem látok bele teljesen, hogy mi történt, mindenki meghozta a saját döntését, és nekem is meg kellett hoznom a sajátomat. A sorozatot nagyon szeretem, és azt látom, hogy a számomra fájó veszteségek ellenére egy minőségi, új csapatot sikerült összehozni. Mindent el fogok követni azért, hogy ne okozzunk csalódást a közönségnek, és próbáljunk meg új lendülettel nekivágni a második évadnak. Biztosan meg fogjuk érezni a veszteséget, de amikor meghallottam, kik az új emberek, akkor az jutott eszembe, hogy ha lehet egy ilyen nehéz helyzetben minőségi cseréket csinálni, akkor ez itt most sikerült.

Ismertétek egymást Kamarás Ivánnal korábbról?

Igen, mi már forgattunk együtt, húszéves munkakapcsolat van mögöttünk. Engem akkor vettek fel a főiskolára, amikor ők kifelé mentek éppen. Nagyon régóta ismerjük egymást, és túl vagyunk már pár közös munkán. Attól nem féltem, hogy ezzel bármi gond lenne. Tény, hogy teljesen másfajta karakter, mint Fenyő Iván, akivel szintén imádtam együtt dolgozni. Mindketten nagyon szuggesztív jelenségek, nekem kell egy kicsit másképp reagálnom, hiszen másik partnerem van.

Sokat változott a karakter Kamarás Iván által?

Annyiban, hogy másvalaki játssza. Furcsa is lenne, ha nem változna, mert minden színész saját magából dolgozik. Ezzel nincsen baj. Igazi lesz és hiteles.

Más lett a forgatás hangulata és dinamikája az új emberek által?

A napi sorozat durva verkli, az ember bemegy, és sokszor tizenkét órán keresztül csinálja a jeleneteit. A háttérstáb nagy része ugyanaz maradt, Szabó Kimmel Tomival és Klem Viktorral ritkán találkoztam, mert a karakteremnek kevés volt a közös jelenete velük. Jó a hangulat, és mindenki nagyon várta, hogy újra dolgozhasson.

Várod, hogy szeptembertől zárt színházteremben játszhass?

Természetesen. A 9-től 5-ig című musicallel már a karantén előtt elkészültünk a József Attila Színházban, már csak arra vár, hogy végre bemutassuk. Bízom abban, hogy fennakadások nélkül tudunk majd dolgozni.

Magyarországon van egy rossz beidegződés, hogy akit musicalszínészként könyvelnek el, azt a legtöbb filmrendező nem sűrűn kínálja meg munkákkal. Te is tapasztaltad ezt?

Érezni szoktam az ezzel kapcsolatos averziókat annak ellenére, hogy én a főiskolán prózai osztályban végeztem. Furcsa módon sosem kérdezték meg a zenei színpadokon, hogy mit keresek ott, és miért énekelek a prózai diplomámmal. (nevet) Fordítva sem érzem elég hitelesnek a kérdést. Nem mondanék olyat, hogy musicalszínész vagyok, de az életem úgy alakult, hogy nagyrészt zenés feladatok találtak meg. Szerencsére a forgatás megint előtérbe került az életemben, és nagyon örülök, hogy csinálhatom. Remélem, hogy ez így is marad. Közel tíz éve el tudtam indítani a popkarrieremet is, amivel kapcsolatban mindenki megkérdezte, hogy miért énekel egy musicalszínésznő popzenét. Erre nem nagyon tudok mit mondani, csak azt, hogy mert így szeretném, és ha van olyan, aki szívesen meghallgatja, akkor miért ne tehetném? Mindig az amerikai példa jut eszembe, ahol Barbra Streisand nyugodtan kiadhat egy jazzlemezt, utána egy poplemezt és játszhat első osztályú amerikai filmekben, aztán csinálhat zenés filmeket, utána játszhat a Broadway-n, és senki sem kérdezi meg tőle, hogy ezt miért csinálja, mert ez mind a szakma különböző szegmense. Lassan el kéne engedni, hogy berakjuk az embereket egy-egy dobozba. Az a szép ebben a szakmában, hogy sok különféle irányba el lehet indulni, és ez segíti azt, hogy ne égjünk ki.

A szakmádban viszonylag fiatalon szültél. Nem próbáltak erről lebeszélni azzal, hogy árthat a karrierednek?

Mindig nagyon családcentrikus voltam, soha nem volt egy pillanatig sem kérdés számomra, hogy szeretnék családot és szeretnék gyerekeket. Nem jutott eszembe, hogy ez a karrieremet bármennyire hátráltatná. Voltam annyira önfejű, hogy nem kérdeztem meg senkinek a véleményét sem erről. Az első pár évet Zsolt (Lilla exférje, Homonnay Zsolt) és én is külföldön töltöttük. Ő Berlinben én meg Bécsben játszottam zenés színházban. Amikor úgy döntöttünk, hogy itthon telepedünk le, rögtön arra gondoltunk, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak. Mondtuk, hogy jöjjön a gyerek, ha akar, és két hónap múlva már meg is fogant. Ha többet agyaltam volna rajta, és nem lettem volna ennyire ösztönös, talán másképp döntök. Ez tényleg egy olyan téma, amiről nem gondolom, hogy bárki véleményét ki kéne kérnem.

Szeretsz ösztönösen dönteni a szakmádban is, vagy ez csak a magánéletedre jellemző?

Sokan mondták már nekem, hogy átgondolt, határozott nőnek tűnök. Határozott az vagyok, de átgondolt nem minden esetben. Sokkal több ösztönösség van bennem, mint az elsőre látszik. Nem szabad fafejűen ragaszkodni a dolgokhoz, hanem be kell dörömbölni több ajtón, és megnézni, melyik nyílik.

Ezt a tanulságot valamilyen konkrét eset után tanultad meg?

Nagyon sok konkrét eset után. Azt gondolom, hogy a döntéseink határoznak meg minket, és nagyon büszke vagyok a döntéseimre, a nemjeimre pedig különösen. Jó volt, hogy tudtam nemet mondani olyasmikre, amikre esetleg félelemből vagy gyávaságból sokan igent mondtak volna. Ilyen helyzet volt, amikor a Vígszínházas szerződéssel a zsebemben külföldre szerződtem. Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor a második gyermekem születése után a Budapesti Operettszínház nem kényeztettek el jó szerepekkel. Nem húztam be fülem-farkam, és nem álltam be hátra, hanem azt mondtam, hogy köszönöm szépen, én most megnézem, milyen ajtó nyílik, és milyen irányba mehetek tovább. A Madách Színház akkoriban kezdett el foglalkoztatni, és nagyon szép feladatokat kaptam tőlük. Bátor lépés volt az is, amikor a harmincas éveim végén azt mertem mondani, hogy be kell fejezni ezt a házasságot, mert ez nem jó így, és mindkettőnknek jobb lesz külön. Ezt annak ellenére meg kellett lépnem, hogy félelmetesnek éreztem. Olyan volt, mintha a szakadék szélén állnék, lenéznék egy nagy, sötét lyukba, és nem tudnám, hogy mi vár rám odalent. Most boldogabb vagyok, mint valaha.

Az ember a korral gyakrabban mer nemet mondani?

Ez biztos így van, de azért el kell kezdeni korán gyakorolni, mert látok olyanokat, akik nem teszik, és egy idő után már nem tudnak nemet mondani. Pedig nagyon fárasztó megpróbálni mindenkinek mindig megfelelni. Ez a felnőtté válás része. A nemeket ki kell tudni mondani.

Énekes-színészként abszolút a csúcson vagy, a Mintaapákkal az ország egyik legnépszerűbb sorozatában játszol. Van Magyarországon a szakmában ennél feljebb?

Sosem gondoltam arra, hogy én már elértem mindent. Nagyon szép sikereim voltak már korábban is, és nem érzem attól sikeresebbnek magam, hogy a sorozat miatt most többen látnak, mint általában. Vágyaim és elképzeléseim természetesen vannak, de amire a legjobban figyelni szeretnék, az a családom és a boldogságom. Ezen dolgozom folyamatosan. Azt szeretném, ha azon a boldogságszinten tudnék maradni, ami nekem megfelel, és ami most van az életemben. Ha ez rendben van, az összes többi már ajándék. Mindig lesz mit csinálni, mindig van feladat. Ha mindenben meg tudom látni a jót, nagy bajom nem lehet. A közeljövőben szeretnék egy új popdallal előjönni, ezen dolgozunk egy ideje, és remélem, hogy lesznek olyan nagyjátékfilmek is, amikben lehetőséget kapok.

Polyák Lillából sosem elég:

• Polyák Lilla Fenyő Ivánról: “A férjem az egyik legnagyobb rajongója”
• Polyák Lilla: “Családi segítség nélkül ezt nem tudtam volna végigcsinálni”
• Polyák Lilla elárulta miért ment tönkre az első házassága