nlc.hu
Sztárok

Love Bistro: Csisztu Zsuzsáék estek ki

Love Bistro: Csisztu Zsuzsa és férje esett ki

A 8. adásban ismét el kellett hagynia egy sztárpárnak a Love Bistro versenyét.

A Love Bistro újabb adásában ismét elképesztő feladatok elé állították a szerelmespárokat, ám ezúttal is volt kieső. Csisztu Zsuzsa és férje, Dr. Ketskés Norbert számára ért véget a gasztro-reality, így már nem vehetnek részt a Love Bistro elődöntőjének utolsó előtti megmérettetésén a csütörtöki versenynapon.

Csisztu Zsuzsa és férje, Dr. Ketskés Norbert

Csisztu Zsuzsáék számára bezárt a Love Bistro (Fotó: TV2 / Sajtószoba)

„Nem vagyok csalódott. Számomra ez egy nagyon érdekes utazás volt. Egyrészt nagyon büszke vagyok Zsuzsira, de magamra is nagyon, mert nekem néhány hete még a melegszendvics volt a csúcs, amit el tudtam készíteni, és fogalmam sem volt, hogy kell egy hagymát megpucolni. (…) Tehát én abszolút elégedett vagyok. (…) Nagyon jól éreztük magunkat együtt a konyhában” – mondta el Dr. Ketskés Norbert. Párja pedig nem is tudja, mikor töltöttek ennyi időt kettesben.

„Azt gondolom, amit ez a műsor kínált, az a része, hogy együtt lehettünk, együtt dolgozhattunk, együtt mehettünk ezen az úton, szerintem nagyszerű volt, és ha ebben volt jelentősége annak, hogy mekkora az összhang két ember között, azt hiszem, hogy – a szó legszorosabb értelmében – új szintre lépett a szerelmünk” – véli a rengeteget fogyó Csisztu Zsuzsa. Elmondása szerint nemcsak konyhai praktikákat tanultak a műsor alatt, hanem egymást is jobban megismerték.

„Megpróbáltuk tényleg a legjobbat nyújtani. Azt gondolom, volt néhány kiemelkedően jóízű ételünk. Ami az extra nyereség, hogy nagyon sokat tanultunk a konyhában is, és még szerintem egymásról is” – jelentette ki.

Olvass még a Love Bistróról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése