A brit Tom Felton mindössze 14 éves volt, amikor 2001-ben, a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben, Draco Malfoly szerepében megismerte a világ. Az akkoriban már filmes tapasztalatokkal is rendelkező gyerekszínészt, aki többek között az Anna és a király című filmben is feltűnt Jodie Foster oldalán, eredetileg Harry, illetve Ron Weasley szerepére hívták be a válogatásra, végül azonban Malfoy megformálását bízták rá. Mind a nyolc Harry Potter-filmben játszott.
A színész ma már 32 éves és bár a mai napig is Draco Malfoy a leghíresebb szerepe, több mozifilmben is láthattuk, többek között A majmok bolygója: Lázadás, A jelenés, illetve a Megan Leavy című alkotásokban. Ezen felül tévésorozatokban és rövidfilmekben is vállalt kisebb-nagyobb szerepeket. A színjátszás mellett zenél is: korábban Feltbeats néven töltött fel feldolgozásokat a Youtube-ra, majd egy saját dalt is kiadott Hawaii címmel. Jelenleg a The Forgotten Battle című holland háborús drámán dolgozik, melynek az egyik főszerepét alakítja. A film a tervek szerint jövő tavasszal kerül majd a mozikba.
Felton 2008 és 2016 között Jade Olivia Gordon kaszkadőrrel élt párkapcsolatban, aki Draco Malfoy feleségét alakította a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.-ben. A színészt tavaly nyáron Emma Watsonnal hozták hírbe, ám végül kiderült, kizárólag barátság van közöttük, semmi több. Úgy hírlik, a színész jelenleg szingli és a hírességek körében is igen népszerű, Raya nevű elit párkereső applikáción is fenn van.