nlc.hu
Sztárok

Handi kiakadt a hátráltatás miatt

A Konyhafőnök: Handi behisztizett, mert megint őt hátráltatták

Handi úgy érzi, igazságtalanság, ami vele történik.

A döntő hetébe ért A Konyhafőnök: miután tegnap kiesett Zoli, három fiú és két lány maradt a versenyben. A pirosak egyetlen hölgy versenyzője, Handi sokszor ment fel elsőként a galériára, szép tányérokat tett a zsűri elé, a társai is erősnek tartják. Éppen ezért fordulhat elő az, hogy már sokadjára hátráltatták a tegnapi napon, ám ezúttal még jobban kiakadt, mint az eddigieknél. Handinak ugyanis Visváder Tamással kellett alapanyagot cserélnie, így a durbincs helyett megkapta a macskacápát, amiért durva hisztit vágott le.

Handit Ádám szívatta meg, hiszen ő nyerte az első fordulót. „Szerintem az Ádám nem tudja, hogy belőlem ez jót hoz ki. Várom, hogy mikor lesz az, hogy egy fiú hátráltatva lesz, és van benne annyi tökösség, hogy egy másik fiút hátráltat és nem engem” – mondta Handi, amire Ádám is reagált.

Én pedig azt várom, hogy mikor lesz olyan, hogy valaki hátráltatva van, és nem kezd el sírni, hanem elfogadja.

Handi ezután elárulta Fördős Zének, hogy szerinte Ádám fél Armandótól, és azért nem meri őt hátráltatni, mert akkor majd visszakapja, és attól fél, ezért gyávának tartja. 

Ez is érdekelhet:

handi

Handi eléggé kiakadt (Fotó: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top