nlc.hu
Sztárok
Eszenyi Enikő Nagy Ervinről

Eszenyi Enikő szerint Nagy Ervinnek külön érzéke van a nőkhöz

Eszenyi Enikő Nagy Ervin nyomozói munkáját dicsérte.

Sokak nagy meglepetésére Eszenyi Enikő rejtőzött az Álarcos énekes Tigris maszkja mögött. A művésznő jól rejtegette magát, a nyomozók többsége azt gondolta, hogy férfi bújik a jelmezben, ám Nagy Ervin annyira szemfüles volt, hogy kiszúrta egykori kolléganőjét, ám nem merte bemondani a nevét, inkább Ónodi Eszterre tippelt. Eszenyi Enikő meg is jegyezte a leleplezéskor, hogy a színész nagy ismerője a női nemnek. 

„Ha az Ervin nem lett volna itt ma, akkor nem bukok be. Az Ervinnek külön érzéke van a nőkhöz, ezért sajnos lebuktam” – mondta Istenes Bence mellett a Vígszínház egykori igazgatója.

„Amikor az Ervin megérkezett a műsorba, és megtudtam, hogy ő lesz, akkor tudtam, hogy elvesztem. (…) Sokat dolgoztunk együtt, és ismer jól – mondta az Álarc mögött adásában a színésznő, aki azt is elárulta, hogy senki nem tudott a szerepléséről, még az édesanyjának sem mondta el. – Nem tudtam már mit mondani, hogy hova megyek” – tette hozzá.

eszenyi enikő

Eszenyi Enikő volt a Tigris (Fotó: RTL Klub)

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top