nlc.hu
Sztárok
Változás a Sztárban Sztárban

Sztárban Sztár: Horváth Boldi marad, Pély Barna visszatérhet a műsorba

Horváth Boldit visszavették a csapatba, Pély Barna pedig szintén szerepelhet, ha negatív tesztet produkál.

Pély Barna nem léphetett színpadra a Sztárban Sztár legutóbbi adásában, hiszen aznap reggel kiderült, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Mivel mindenképp kellett valaki, aki helyettesíti, az ezelőtti adásban kiesett Horváth Boldit keresték meg, aki még azt is vállalta, hogy egy nap alatt felkészül Curtis számából. Az igyekezet sikeres volt, hiszen mindent vitt, a szerkesztők pedig úgy döntöttek, hogy állandó tagja marad a csapatnak, amíg újra ki nem esik. 

„Vasárnap esti szereplésével Boldi ismét teljes értékű versenyzője lett a Sztárban Sztár mezőnyének, így csak abban az esetben távozik a műsorból, ha a nézőktől ő kapja a legkevesebb szavazatot. Barna visszatérése az egészségi állapotának függvényében alakul majd, erről a későbbiekben adunk tájékoztatást” – írja a TV2 a közleményében, amit a Riposthoz juttattak el. 

Horváth Boldit is megkeresték. „Egyrészt örülök, hogy újra a csapat tagja lehetek, másrészt át kellett gondolnom a dolgokat. Úgy biztos nem vállaltam volna a további megmérettetést, ha tudom, Barna miattam nem térhet vissza. Az nem lett volna fair. Ha rajtam kívül álló okok miatt nem folytathatja, az megint más helyzet. Egy biztos, egyszer már kiestem, amit elfogadtam. Semmiképp sem szeretném, ha a visszatérésem rosszul érintené a többi versenyzőt, vagy akár a nézőket. Most csak a következő feladatra koncentrálok, Presser Gábor bőrébe bújok” – állítja a Kelemen Kabátban énekese.

Horváth Boldi első lett, Péter Szabó Szilvi és Miss Mood között dőlt el a kieső személye (Fotó: TV2)

Horváth Boldi első lett, Péter Szabó Szilvi és Miss Mood között dőlt el a kieső személye (Fotó: TV2)

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top