nlc.hu
Sztárok

Völgyi Zsuzsi kiborult egy tartozás miatt

Völgyi Zsuzsi kiborult, miután végrehajtás indult ellene

Egy 18 040 forintos tartozás okozott galibát Völgyi Zsuzsi életében. Az elfelejtett parkolási bírság miatt az énekesnőre majdnem rászálltak a végrehajtók.

Völgyi Zsuzsinak nem szerencsés év az idei. Tavasszal zátonyra futott a négyéves házassága, nemrég pedig megdöbbenve értesült arról, hogy 18 040 forintos tartozása miatt végrehajtási jogot jegyeztek be csepeli otthonára, és kiderült, hogy papíron a végrehajtók még júliusban lefoglalták az autóját is, és terhelési tilalmat jegyeztek be rá.

„Egyszerűen összeomlottam, csak zokogtam a tehetetlenségtől. Lázasan kattogott az agyam, hogy hová rejtsem a kocsimat, nehogy elárverezzék, hiszen munkaeszköz, ezzel járok a fellépésekre” – mondta a Blikknek az énekesnő. Végül kiderült, hogy egy tavaly májusi, be nem fizetett XI. kerületi parkolási bírság miatt foglalták le az autóját, illetve terhelték meg lakását.

Völgyi Zsuzsi nem tudja, mikor kaphatott bírságot, mivel sem SMS-ben, sem más módon nem értesítették. A végrehajtónál derült ki, hogy a tudta nélkül a bankszámláját is terhelték: levontak tőle 110 ezer forintot, ennyibe került a büntetés a behajtási költségekkel együtt. Mivel az énekesnőnek nincs fix jövedelme, szerencséje volt, hogy a gyerektartás pont megérkezett a kislánya apjától.

„Még 6000 forintomba kerül majd, hogy a földhivatalban levegyék a lakásomról a tartozásbejegyzést, az autóm visszaíratása legalább ingyenes” – szomorkodott Völgyi Zsuzsi, akinek a rengeteg kiadás miatt az édesanyjától kellett kölcsönkérnie.

Olvass még többet Völgyi Zsuzsiról az nlc-n:

völgyi zsuzsi

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top