nlc.hu
Sztárok

Muri Enikő mélypontjai

Muri Enikő mélypontjairól vall: „Nem maradtam a medence alján”

Kendőzetlen őszinteséggel mesélt az elmúlt időszakról Muri Enikő.

Kemény időszakon van túl Muri Enikő, akit a legtöbb művészhez hasonlóan nem kímélt a járványidőszak. Nemcsak a Sugarloaffal közös koncertjeinek, de a világot jelentő deszkáknak is búcsút kellett intenie egy időre a járvány miatt. „A Sugarloaffal jubileumi, 25 éves koncertre készültünk, egy turnéval kiegészítve. Ez jövőre tolódik, hiszen az egészség védelme a legfontosabb. Több mint 60 koncertünkről kellett a járvány miatt idén lemondanunk. Valamint számtalan színházi előadásom maradt el. Hangsúlyozom, az egészség az első, de ettől még nagyon fájt a kialakult helyzet” – mondta a Sláger FM-en az énekesnő, aki nehezen élte meg ezt az időszakot.

„Sok mélypontom volt a bizonytalanság, a kilátástalanság miatt, de nem hagytam magam, mindig feljöttem a felszínre, nem maradtam a medence alján soha. Szerencsére jó a felismerő képességem, mikor már éreztem, hogy eljön egy ilyen pont, a bevett módszereim alkalmaztam. Veszek egy nagy levegőt, olyan zenéket hallgatok, amikre kisírhatom magam. Vagy megnézek egy sírós filmet, esetleg egy olyat, amelyben nálam rosszabb helyzetben lévők élethelyzete köszön vissza. A sírás nekem általában segít” – vallotta be Muri Enikő, akinek jó dolgokat is hozott a járvány első hulláma az életébe.

„Előjött a ’jó háziasszony’ énem. Nemcsak a lakás csillog-villog, de a gasztronómiába is betrollkodtam magamat. A sütés terén fejlődtem sokat, olyan Sacher-tortát tudok készíteni, hogy magam is meglepődtem. Emellett nyitottam egy füzetet a dalszövegeknek, amelyekből egyre többet írok. A karantén alatt klipet is forgattunk, amit nemsokára a közönség is láthat. Készülünk a koncertjeinkre és a színházba is visszatérek a szerepeimmel. Remélem, már nem szól közbe a járvány” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének Muri Enikő.

muri enikő

Muri Enikő (Fotó: Instagram/Tóth Arnold)

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top