nlc.hu
Sztárok

Köllő Babett beszólt Szabó Ádámnak

Köllő Babett szerint nem lesz még egy olyan barátnője Szabó Ádámnak, mint Tóth Andi

Köllő Babett keményen bírálta Szabó Ádám döntését, egyben megvédte Tóth Andit.

Tóth Andi végre elfoglalta méltó helyét a Sztárban Sztárban, megnyerte a tegnapi adást. Egy korábbi interjúnkban elmondta, bár tisztában van vele, hogy nem lesz a nézők kedvence, azért a zsűri pontjaiban reménykedik. Nos, a múlt héten valami teljesen átfordult, hiszen a Tóth Gabi-produkció után második, tegnap pedig – miután egy az egyben lemásolta Tina Turnert – első lett. Az énekesnő a műsor előtt pár héttel szakított Szabó Ádámmal, aki szintén a versenyzők között van. A tegnapi produkciója után Köllő Babett keményen beszólt az egykori Csillag születik-sztárnak, amiért elengedte Tóth Andit. 

Íme, Tóth Andi Tina Turnerként:

És az értékelés:

Mondanunk sem kell, a zsűritagok elájultak a produkció után, fantasztikusan hozta a rocknagyit az énekesnő. Köllő Babett, miután megdicsérte a műsort, reflektált a szakításra is, beszólt Szabó Ádámnak, amiért elengedte Andit. 

„Te meg egy nem tudom, mi vagy. Most szégyelld magad – nézett a versenyzők felé a luxusfeleség, majd kiderült, hogy Ádámra gondolt. – Én a Szabó Ádámra néztem: sose lesz ilyen nőd, kész! Gyönyörű. Egy ilyen nőnek három hónap után meg kell kérni a kezét és királynőként kezelni élete végéig. Hát ki enged el egy ilyen nőt?! Térdelj le!” – mondta Babett, majd az is elhangzott, hogy sosem lesz még egy olyan nője, mint Tóth Andi.

Szabó Ádám erre csak annyit reagált: „Azt tudom!”

szabó ádám sztárban sztár

Szabó Ádám (Fotó: TV2)

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top