nlc.hu
Sztárok

Kajdi Csaba nem elégedett magával

Kajdi Csaba: „Edzek, de semmi értelme. 40 felett a body szétesett”

Kajdi Csaba szerint a képernyő mást mutat, mint az otthoni tükör.

Nehezen veszi rá magát a korán kelésre Kajdi Csaba, akinek nem egyszer meggyűlt már a baja a reggeli médiaszereplésekkel. A net megmondóembere ugyan nem büszke rá, de többször előfordult már, hogy egy-egy reggeli felkérésnek nem tudott eleget tenni.

kajdi csaba cyla

Kajdi Csaba (Fotó: TV2)

„Nem tudom, hogy szabad akaratukból miért vállalják a rádiós műsorvezetők, hogy 4:30-kor kelnek. Számomra felfoghatatlan, szerintem ez a hajnali kelés minden betegség alapja. Volt, hogy nem értem oda egy-egy reggeli műsorra, de nem mindig volt ez nekem ilyen nehéz” – mondta a Sláger Reggelben Kajdi Csaba, aki még gyerekkorában fogadta meg, hogy kerülni fogja a kora reggeli tevékenységeket.

„16-18 évig úsztam, fél ötkor keltem. Egy nagy házban laktunk, egy régi villában. Később már volt cirkófűtés, de sokáig csak a cserépkályhák voltak. Mindig baromi hideg volt reggel, így megfogadtam magamnak, hogy ha egyszer felnövök, nem kelek korán és 24 fok lesz a lakásban, télen-nyáron. Végül ez össze is jött, nagyon hálás vagyok a jó Istennek ezért – vallotta be Kajdi Csaba, aki a sportot nem iktatta ki végérvényesen az életéből. Igaz, az elért eredménnyel egy cseppet sem elégedett. – Feladtam, hogy milyen ramatyul nézek ki. Én 25 éves roppanós virslinek látom magamat a tükörben, de a kamerában – ami egy plusz tízet rátesz – nem hiszem el, amit látok, de ez van. Edzek, de semmi értelme. 40 felett a body szétesett. Óramű pontossággal, betöltöd a 40-et, és a karod abban a pillanatban lefittyed, integetőd lesz és nem érted, hogy miért. Diétázol, mész, futsz, guggolsz, fáj a térded, összeesel és ugyanolyan bénán nézel ki, szóval kész, ennyi, ez van” – árulta el az edzéssel kapcsolatos érzéseit Kajdi Csaba a Sláger Reggel műsorvezetőinek.

A teljes beszélgetést itt meghallgathatod:

Olvass még Kajdi Csabáról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése