nlc.hu
Sztárok
Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas gyerekei

Ilyen nagyok már Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas gyerekei

Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas gyerekeiből szép és céltudatos fiatalok váltak.

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones első gyermeke, Dylan 2000. augusztus 8-án született meg. A színészpár néhány hónappal később kötött házasságot. 2003. április 20-án pedig egy kislánnyal, Carysszel bővült a család. Douglas, akinek korábbi házasságából már volt egy felnőtt fia, két kisebbik gyermeke születésekor az ötvenes évei második felében járt.

„Sosem gondoltam volna, hogy ebben a korban még családot alapítok. Örülök, hogy hagyhatom Catherine-t dolgozni, miközben én itthon maradtam a gyerekekkel. Csodálatos ez az időszak” – nyilatkozta akkoriban a színész.

A család 2011-ben (Fotó: Lewis Whyld - WPA Pool/Getty Images)

A család 2011-ben (Fotó: Lewis Whyld – WPA Pool/Getty Images)

Dylan nemrég lett húszéves. A családtól már elköltözött, harmadévét kezdi a patinás Brown Egyetemen. Bár megtehetné, hogy luxuslakást bérel az iskola közelében, ő inkább kollégista lett és igyekszik úgy élni, mint azok a diáktársai, akiknek nem világsztárok a szülei. Legfőképpen a politika érdekli, társalapítója és egyik vezetője a Make Room nevű mozgalomnak, valamint progresszív szemléletmódot képviselő jelölteket támogat az amerikai választásokon.

Michael Douglas Dylannel és Carysszel

Michael Douglas Dylannel és Carysszel idén januárban (Fotó: Islam Yakut/Anadolu Agency via Getty Images)

A 17 éves Carys még középiskolába jár és a szüleivel él. Őt a divatszakma vonzza, édesanyját rendszeresen elkíséri különféle divateseményekre, és már túl van néhány profi fotózáson is. Megszólalásig hasonlít Catherine Zeta-Jones-ra, akivel közösen szerepelt többek között Fendi divatház egyik reklámfilmjében és a Vanity Fair magazin címlapján is.

Catherine Zeta-Jones büszkén pózol fiával és lányával (Fotó: Bonnie Biess/Getty Images)

Catherine Zeta-Jones büszkén pózol fiával és lányával (Fotó: Bonnie Biess/Getty Images)

A színészházaspár rendkívül büszke mindkét gyermekére, akikkel igyekeznek minél több időt együtt tölteni. Gyakran kerekednek fel Carysszel, hogy meglátogassák Dylant a kollégiumban. 

„Imádom a frissességet. Ez olyan izgalmas számomra. A fiam korában már színházban dolgoztam. Ránézek, és azt mondom: hűha, ennyi idősen én már dolgoztam. Tehát most kiélvezem ezt a időszakot és megtapasztalok egy csomó olyan dolgot, amiket én nem éltem meg” – fogalmazott a színésznő.

Még több celebgyerek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top