nlc.hu
Sztárok

Vajtó Lajos a fiáról

Vajtó Lajos 15 év után tudta meg, hogy van egy fia

Vajtó Lajos sötét titokról rántotta le a leplet.

A legtöbben nem tudják, hogy Vajtó Lajosnak nem a Fésűs Nellytől született Eliza az első gyermeke. Az üzletember maga is csak 15 évvel a fia születése után értesült a létezéséről, hiszen addig egyáltalán nem tartotta vele a kapcsolatot. Elmondása szerint sokáig nem állt készen az apaszerepre, ám visszanézve örül, hogy két gyermeke született. 

„Fiatalkoromban túlságosan veszélyes és mozgalmas életem volt, ezért nem akartam gyereket. 50 évesen már felelőtlenségnek éreztem bevállalni egy gyereket, úgy gondoltam, annyi dolog történt velem, hogy lesz mire visszaemlékeznem” – mondta a Kiskegyednek Vajtó Lajos, aki a fiával való találkozáskor teljesen átértékelte az életét

„Miután leültünk beszélgetni, és megbeszéltük, hogy mi a fontos az értékrendünkben, onnantól nem volt kérdés, hogy ő az én fiam, és a nevemre vettem. (…) Édesanyámra hasonlít a tekintete, a szeme, a bőre, éppen ezért jó érzés ránéznem. Tőlem csak a vérmérsékletét örökölte” 2 árulta el az üzletember, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a most már 31 éves fiával.

vajtó lajos

Vajtó Lajos (Fotó: RTL Klub)

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top