Gelencsér Tímea a TV2 szuperprodukciójának, a Dancing with the Stars – Mindenki táncol műsorának egyik versenyzője Hegyes Bertalan oldalán. Az egykori Miss World Hungary régóta szerette volna kipróbálni magát egy táncműsorban, így amikor felkérték Dancing with the Stars-versenyzőnek, azonnal igent mondott.
1. Befutott modell, aki Amerikában is tanult
A 26 éves Gelencsér Tímea nagyon fiatalon, 12 évesen kezdett el foglalkozni a modellkedéssel. 2016-ban megnyerte a Miss World Hungary versenyt, aminek világversenyén Washingtonban, a döntő napján bekerült a legszebb 20 lány közé. Megtetszett neki az amerikai életérzés, hiszen 2018-ben New York Film Academy hallgatója is volt.
2. Műsorvezetőként is kipróbálta magát
2019-ben részt vett a TV2 csatornán vetített Exatlon Hungary ügyességi és extrémsport vetélkedőn. Első évadban a szuperdöntőig jutott. 2020-ban a vetélkedő második évadában már riporterként vett részt az adásokon.
3. Sportolóként is nagyon sikeres
Gelencsér Tímeának lételeme a mozgás, amiben ugyancsak nagy eredményeket ért el: a bestprotein.eu csapat tagja fitneszmodell versenyzőként, Fitness Woman Országos Bajnok és Muscle Beach fintess modell kategória II. helyezettje lett.
Gelencsér Tímea az nlc.-nek korábban elárulta, hogy a Dancing with the Stars táncpróbái mellett az edzéseket sem hanyagolja.
„…nem hanyagoltam el az edzéseket sem, futok Licsivel, a kutyusommal és edzőteremben is edzek, saját testsúlyos edzéseket csinálok főleg. Fontos, hogy a legjobb formámat mutassam majd a műsor alatt. A mozgás egyébként is fontos számomra, engem teljesen kikapcsol” – mondta, aki a magánéletéről is mesélt.
„Egy éve lett vége az utolsó kapcsolatomnak, azóta nem sikerült párt találnom. Sokan csapják nekem a szelet, rengeteg ajánlatot kapok nap mint nap. De még mindig nem találtam meg azt a férfit, akivel jól érezném magam. Nincsenek nagy elvárásaim, csupán annyi, hogy a választottam legyen intelligens, udvarias, humoros, és nőnek érezhessem magam mellette” – mondta Gelencsér Tímea.
Olvass még a Dancing with the Stars című műsorról az nlc.-n:
- Ők a TV2 új műsora, a Dancing with the Stars szereplői – az RTL Klubról átigazolt Kiss Ramóna lett az egyik műsorvezető
- Máris lecserélték a Dancing with the Stars egyik versenyzőjét, pedig még el sem indult a műsor
- Győrfi Pál szerint nem gond, ha néha mosolyognak rajta
(Nyitókép: Gelencsér Tímea/Instagram)