nlc.hu
Sztárok

Natalia Oreiro meztelenül szoptatott Cannes-ban, ezt most mutatta meg

Natalia Oreiro új szintre emelte a cannes-i filmfesztiválra való készülődést.

Natalia Oreiro nyár elején regisztrált az Instagramra, de a követők nem panaszkodhatnak, hiszen a Vad Angyal sztárja elárasztja a közösségi oldalát fotókkal. Az első videójában takarítás közben láthattuk, azóta pedig sok élethelyzetben megmutatta magát. A legutóbbi képe egy emlék Cannes-ból: akkoriban született a gyermeke, akit a hotelszobában, a francia erkély mellett, meztelenül szoptatott, ezt pedig meg is örökítették. 

https://www.instagram.com/p/CGfR-cMgzGt/

Mint írja, ez volt a kisfia első útja, egyből a cannes-i filmfesztivál helyszínére vitte magával a színésznő. Elárulta, az utolsó pillanatban érkezett meg a vörös szőnyegre, hiszen a fogadás előtt még le kellett fektetnie a kisfiát. 

„A fiam egy igazi felfedező. Imád utazni, mindig azt kéri, hogy velem jöhessen, bármerre is járok a világban. (…) Szerencsés anya vagyok, mert nem titkol előttem semmit, mindig mindent elmond nekem. Nagyon tisztán kimutatja és leírja az érzéseit, ettől pedig igazán szoros kapcsolat alakult ki köztünk” – mondta korábban a nyolcéves Merlinről a 43 éves Natalia Oreiro

Szappanoperasztárok napjainkban:

natalia oreiro

Natalia Oreiro (Fotó: Instagram)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top