nlc.hu
Sztárok

Dallos Bogi interjú

Dallos Bogi: Magyarországon kicsit ciki, ha valakinek sztárallűrjei vannak

Dallos Bogi interjúnkban többek között a Nyerő Párosról, Puskás Petiről, az álmairól, terveiről, és az X-Faktorról is beszélt.

Dallos Bogi 15 éves kora óta építgeti a karrierjét, ám az országos ismertséget az X-Faktor hozta meg neki. A magánéletét mindig is nagyon óvta, ám Puskás Petivel más a helyzet: olyannyira, hogy még a Nyerő Párost is bevállalták, ami miatt ugyan kaptak negatív kritikát is, összességében szerették őket a nézők. Az énekesnő interjúnkban elárulta, mire a legbüszkébb az életében, mit szeretne még elérni, illetve arról is beszélt, hogyan fogadta a kritikát a karrierje kezdetén, és miként hat rá most. 

Mikor és minek a hatására kezdtél el énekelni?

Nálam is úgy indult, mint a legtöbb kislánynál. A szüleimmel sokat jártunk színházba, imádtam a musicaleket, elkértem az összes dalszöveget, és otthon betanultam őket. Elkezdett vonzani a színház világa, később pedig sokat jártunk fesztiválokra is, így belecsöppentem a zenei élet közepébe, elkezdett komolyabban érdekelni ez a világ. Apukám rajong a magyar underground zenéért, velem is megszerettette a Quimbyt, a Belgát, vagy az Európa kiadót. A suliban is úgy ismertek, hogy én vagyok a lány, aki szeret énekelni, és tud is. Az énektanárom elküldött egy énekversenyre, amit apukám levideózott, feltette a netre, egy zenei producer pedig kiszúrta – ezzel indult a karrierem 15 évesen. Ekkor még nem voltam tudatos, csak azt tudtam, hogy szeretek énekelni, de nem hivatásként gondoltam a zenére.

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

A hírnév is vonzott, vagy csupán a zene szeretete miatt kezdtél el komolyabban foglalkozni az énekléssel?

Mindig jobban érdekelt az a része, hogy megismerhetek olyan zenészeket, akiket akkoriban hallgattam, és szerettem. Valamint, hogy dolgozhatok együtt olyanokkal, akikre felnézek. Sosem a hírnév és a vörös szőnyeg vonzott, hanem a szakma alkotói része. Amikor elkezdtem 17 évesen magam írni a dalokat, akkor éreztem igazán, hogy van értelme annak, amit csinálok. Az átütő ismertséget a We all című számom hozta meg, és az az érdekes, hogy bár A Dalt sokan nézték, mégsem Dallos Bogiként, hanem a „we all-os lányként” ismertek meg. Éppen ezért nem rohamoztak meg az utcán, szóval egyáltalán nem volt terhes a „hírnév”. Egyébként azt gondolom, hogy Magyarországon kicsit ciki, ha valakinek sztárallűrjei vannak, vagy túlmisztifikálja magát, hiszen eléggé távol állunk Hollywoodtól…

Visszahúzódó lány voltál, amikor megismert az ország. Mennyire volt furcsa számodra, hogy ki kellett állnod az emberek elé?

Volt és van bennem egy furcsa kettősség, ami szerintem a dalaimban is megjelenik. Van egy nagyon karizmatikus, erős nő kép magamról a fejemben, és emellett van egy visszahúzódó, önelemző, melankolikus, bezárkózó énem. Azt érzem, hogy a dalaimban, és a tévés megjelenéseimben is masszívan érződik ez a kettősség. Az X-Faktorban meg tudtam mutatni a harcos oldalamat, amikor ki kellett állnom a versenyzőimért, a véleményemért a fiúkkal és sokszor a közönséggel szemben. A Nyerő Páros viszont nem úgy volt meg a fejemben, hogy harcolnom kell. Azt hittem, hogy ebben a realityben megmutathatom egy eddig szinte ismeretlen oldalamat. Végül mindkettő beigazolódott. Vállaltam magam melegítőben, smink nélkül, éppen úgy, ahogy otthon viselkednék. Amikor azonban eljött a szimpátiaszavazás estéje, akkor megtiszteltem a többieket és magamat is azzal, hogy csinosan felöltöztem. A nézők láthattak engem különböző show-műsorokban nagyon csinos ruhákban, teljesen kisminkelve, nem akartam azt bizonygatni, hogy a hétköznapokban is így nézek ki, mert nem így van. Nem a külsőségeket akartam mutogatni, hanem inkább a belső értékekre tettem a fókuszt.

Korábban is szerepeltél már nagyobb kaliberű műsorokban, mégis az X-Faktor hozta meg neked az országos ismertséget. Mit gondolsz, miért így történt?

Oda tudom visszavezetni, hogy nagyon kevés az olyan műsor, ahol zenészek, vagy alkotók meg tudják mutatni a személyiségüket, és mégis zenével kapcsolatos a produkció. A tehetségkutató műsorokon kívül nem is nagyon tudok ilyet mondani. A Dalban versenyzőként nem tudtam megmutatni több oldalamat, és amikor műsorvezetőként álltam a színpadon, próbáltam pártatlan maradni, hiszen az volt a dolgom, hogy támogassam a versenyzőket. Az X-Faktor volt az első olyan tévés szereplésem, ahol a személyiségemet is láthatták a nézők. Durva volt látni, hogy a műsor indulásakor 20 ezer ember követett Instagramon, mára pedig már több mint 200 ezren vannak. Nagy nézettsége volt a tavalyi X-Faktornak, és hatalmas hype is volt körülötte, így elég sokan megismerték a nevemet, és arcot is tudtak hozzá párosítani.

A hirtelen növekvő követőszámod több kritikával is jár?

Amikor valakit kevesen követnek, akkor kevesebb a kritika is, ez természetes. Ha sok emberhez eljutsz, főleg úgy, hogy egy sokak által nézett műsorban a véleményedet vállalod, kritizálsz, kiejtesz egy-egy olyan versenyzőt, akit valaki szeret, akkor egyáltalán nem kell meglepődni azon, hogy téged is sok kritika ér. Az X-Faktor alatt érkező negatív kommentek egyáltalán nem tudtak kizökkenteni, mert amikor bevállaltam a mentorságot, nagyjából a fejemben volt az összes hozzászólás opció, ami érkezhet azzal kapcsolatban, hogy mit csinálok rosszul. Megkaptam, hogy túl fiatal vagyok, és előttem a szakma nagyjai ültek a mentorszékben. Az RTL Klub nézőinek 80 százaléka számára teljesen ismeretlen volt a nevem, és szerintem a megszokott arcokat sokkal könnyebben elfogadják az emberek. Egyébként fiatalodott a mentorgárda, előttem pedig a velem egyidős Radics Gigi ült a székben. A versenyzők is sokkal fiatalabbak, mint régen, hiszen még 14-15 éves énekes is bejutott az élő adásba.

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

Vannak olyan napok, amikor betalál egy-egy negatív komment, és rosszul érzem magam tőle… (Fotó: Zsigmond László)

A mentorkodáson kívül, a külsőddel, esetleg a karriereddel kapcsolatban érkeztek negatív megjegyzések?

Érdekes, azt is tudtam, hogy mik lesznek az ilyesfajta kritikák: túl magas vagyok, túl sokat gesztikulálok, hangosan nevetek, túl érzékeny vagyok… Arról is volt elképzelésem, hogy mi az, ami kritizálható lesz velem kapcsolatban. Nem vagyok robot, vannak olyan napok, amikor betalál egy-egy negatív komment, és rosszul érzem magam tőle, de azt gondolom, hogy ezt a részét nagyjából a helyén tudtam kezelni.

A mentortársaid egyből befogadtak, vagy érezted, hogy bizonyítani kell, mielőtt teljes értékű tagja lehetsz a gárdának?

Szerintem nagyon gyorsan és könnyedén sikerül beilleszkednem. A második-harmadik válogató naptól már abszolút teljes értékű tagja lehettem a mentorcsapatban. Alexet és Petit korábban is ismertem, valamint Lacival is viszonylag hamar egy hullámhosszra kerültünk, és működött a csapatban a kémia.

Amikor kiderült, hogy mentor leszel, mik voltak az elvárásaid magaddal szemben?

Nehéz 22 évesen az ország legnézettebb műsorában önmagad maradni. Nagyon kedves visszajelzés volt a csatornától, hogy szerintük az élő műsorban ugyanúgy viselkedtem, mint akkor, amikor az első castingon részt vettem. Próbáltam úgy reagálni, mint ahogy a barátaimnak reagálnék otthon, a tévé előtt. Visszatérve kicsit a negatív kommentekre, azért örültem, hogy megosztó vagyok… Szerintem külsőre és viselkedésre is van egy szomszédlány karakter beütésem, amivel talán tudnak azonosulni az emberek. Ha valaki érzelmeket vált ki a nézőkből, és akár megosztó tud lenni, az azt jelenti, hogy hatással van az emberekre.

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

Szerintem külsőre és viselkedésre is van egy szomszédlány karakter beütésem (Fotó: Zsigmond László)

Nagy ívű kérdés, de mire vagy a legbüszkébb az életedben? Ki tudnál emelni egyvalamit?

Arra az értékrendre, amit a családom átadott nekem. Nyolc éve szerepelek a médiában, és ugyan sokat változtam, de az alap értékrendem az abszolút megmaradt olyannak, amit a családomtól tanultam. A szorgalom továbbra is az egyik legfontosabb dolog az életemben, a szüleimtől is ezt láttam. Ha mérföldköveket kell mondanom, akkor pedig az X-Faktor, és a Forbes magazin elismerése.

Rákeresel magadra a Google-on? Elolvasod a veled kapcsolatos cikkeket?

Igen, és igen. Mindent elolvasok, és bár nem betegesen, de azért rá szoktam keresni a nevemre. Szerintem az nem megoldás, hogy homokba dugom a fejem. Igenis, kíváncsi vagyok a véleményekre a dalaimmal, vagy éppen a szereplésemmel kapcsolatban. Sokszor önelemzek. A Nyerő Páros egyik legpozitívabb része, hogy visszanézhetem magam egy számomra szokatlan szituációban, és ebből tanulhatok is.

Volt olyan cikk, ami nagyon mélyre ment?

Volt pár. Sokáig arra törekedtem, hogy az imidzsem makulátlan és sérthetetlen maradjon, hogy mindenhol azt lássák, ez a lány tudatos… Aztán rájöttem, hogy a tökéletességre való törekvés egy rossz út, egy helytelen hozzáállás az élethez. Azzal, hogy bevállaltam életem első realityjét, vállaltam a tökéletlenségemet, a hibáimat, az érzékeny oldalamat, és nem lettem tőle kevesebb.

Mindig is népszerű márkák arca voltál. Mióta kereskedelmi csatornán szerepelsz főműsoridőben, megnőtt az üzleti megkereséseid száma?

Amikor kevesebb követőm volt, több szponzorált tartalmat osztottam meg, mert kevésbé szűrtem őket. Most, hogy nagyobb social bázisom van, azt érzem, jobban oda kell figyelnem arra, mihez az adom az arcomat. Büszkén mondhatom, hogy sok a megkeresés, de csak hosszú távú együttműködéseim vannak, és erre mindig törekedni fogok.

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

Azzal, hogy bevállaltam életem első realityjét, vállaltam a tökéletlenségemet (Fotó: Zsigmond László)

Mi sem mutatja jobban a branded fejlődését, mint hogy a Forbes megválasztott a legsikeresebb harminc alatti nőnek. Érezted, hogy szintet léptél?

Tervezgetős lány vagyok. Pár évvel ezelőtt összeszedtem pár dolgot, amit szerettem volna elérni az elkövetkező pár évben. Ezen a listán szerepelt az X-Faktor mentorság, illetve a Forbes címlap. Gyerekkoromban sem az volt a vágyam, hogy vörös szőnyegen fotózzanak és mindenki megismerjen, hanem, hogy olyan ismert ember legyek, aki mögött tartalom van, aki értékesnek tartanak. Azt hiszem, hogy ez ezzel teljesült, és büszke is vagyok rá. Ettől függetlenül azt érzem, hogy a karrierem elején vagyok, és van hova fejlődni. Most nem szabad belekényelmesedni a dolgokban, bár ebben a 2020-as évben sokszor én is motiválatlan voltam.

Mindig is féltetted a magánéletedet, ám Puskás Petivel nem tudtátok sokáig titkolni, hogy együtt vagytok. Beszéltetek arról, hogy mit kommunikáltok, ha fény derül a kapcsolatotokra?

Az X-Faktor forgatásai alatt szerettünk egymásba. Mindketten szerettük volna megélni ezt a szerelmet, meg akartuk őrizni saját magunknak, főleg az első hónapokban. Egy olyan műsorban dolgoztunk együtt, ahol a szakmai oldalunkat kell megmutatni, és nem szerettünk volna, hogy a kapcsolatunkról szóljanak a hírek a tehetségek helyett. A műsor vége után akartuk kommunikálni, hogy együtt vagyunk, de ez nem jött össze, mert lefotóztak minket egy randin. Erre egy közös fotóval reagáltunk, de direkt nem írtunk hozzá semmit. Azon kívül, hogy a social platformjainkon egy kis bepillantást engedtünk a mindennapjainkba, nem nagyon nyilatkoztunk a kapcsolatunkról, egészen a Nyerő Párosig. Egy szuper kalandnak tartjuk, és úgy éreztük, ha valamikor, akkor most egy kicsit jobban megmutatjuk a szerelmünket, de ez nem azt jelenti, hogy az elkövetkező években saját realityt indítunk. (nevet)

Említetted a műsorban, hogy Peti sokáig udvarolt neked. Voltak fenntartásaid vele kapcsolatban?

Volt egy elvem, amit megfogalmaztam magamban, mégpedig, hogy a 2019-es évben teljes mértékben a karrieremre fogok koncentrálni, és nem szeretnék párkapcsolatot. Hát, nem sikerült tartanom magam ehhez. Nagyon sok közös programot szerveztünk, eleinte barátként. Eljártunk koncertekre, moziba, még tangóesten is voltunk. Minden forgatás után bedobott valamilyen programlehetőséget. Egyre inkább azt éreztem, hogy többet szeretne. Biciklit tett a lakásom elé szerelmeslevéllel, rózsacsokrokat küldött, ekkor már kezdett leesni, hogy komoly szándékai vannak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe, hogy Petinek van egy múltja, én pedig semmilyen listára nem szerettem volna felkerülni. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy egy idő után el kell engednie az embernek a múltat, mert az a fontos, ami most van, nem az, ami régen történt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tegnap ünnepeltük az első évfordulónkat.❤️✨ #1yearanniversary

Dallos Bogi 🦋 (@dallosbogi) által megosztott bejegyzés,

A szüleid mit szóltak a választásodhoz?

Nagyon bírják Petit, nézőként is kedvelték. Meglepte őket, hogy egy párt alkotunk, de az első pillanattól kezdve támogatják a kapcsolatunkat. Jó humorú, megbízható, szerethető fiúnak tartják.

Amikor felkértek titeket a Nyerő Páros-szereplésre, melyikőtök volt lelkesebb?

Én vívódtam rajta többet, hiszen alapból én vagyok az, aki mindenen sokat vívódik. (nevet) Peti korábban szerepelt már reality műsorban, nem úgy, mint én. Van bennem egyfajta félelem, hogy sokat kell mutatnom magamból, hiszen próbálom óvni a privát szféránkat, ezért gondolkoztam rajta kicsit többet. Mindig, amikor megijedek valamitől, próbálom legyőzni a kétségeimet, ezért billent a mérleg nyelve arra, hogy elvállaljuk a műsort. Felülkerekedtem ezeken az érzéseken, és úgy gondoltam, hogy ez egy izgalmas, közös kaland lesz, amit kár lenne kihagyni.

Mint minden pár, ti is kaptatok hideget-meleget. Ebben az esetben másfajta kommenteket, mint az X-Faktor alatt. Nehezen viselted, hogy a kapcsolatotokra tettek megjegyzéseket?

Azt érzem, hogy összességében szerettek minket, de természetesen érkezett negatív komment is. Jobban megviselt, mint eddig, hiszen itt a magánéletünkről nyilatkoztak az emberek. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy bármilyen konfliktusunk volt a villában, az mind abból fakadt,, hogy túl kedvesek vagyunk, ezt akár bóknak is felfoghatjuk. Gondoltam, hogy zavarni fogja az embereket a ’szerelmem’ becézés, és az, hogy általában heves vagyok. Nagyon tudok örülni dolgoknak, és a mélységeket is nagyon meg tudom élni. Amikor visszanézem magam, hogy sírok a tévében, akkor az én fejemben is megfordult, hogy ’Jézusom, Bogi, te most miért sírsz?’. Természetesen, ha otthon játszom a barátaimmal, és alulmaradok, akkor jót tudok nevetni magamon, de ez egy teljesen más helyzet. Igen, sokszor túlreagáltam egy-egy helyzetet, de mindenkivel előfordul, ha nem sikerül otthon a rántás, vagy megbukunk egy vizsgán, akkor eltörik a mécses. Szerintem nem kell szégyellni a könnyeinket.

Visszanézve a műsort, volt olyan szituáció, amit bent másképp láttál? Esetleg valaki, akiben utólag csalódtál?

Mivel számunkra ez a játék véget ért, nem lenne elegáns és korrekt, ha azokat az ismert embereket, akikkel együtt éltünk három hétig, elkezdeném ekézni, hiszen a verseny alatt sem így viselkedtünk. Egyébként visszanézve észrevettük, hogy voltak dolgok, amelyek felett elsiklottunk, és vannak, akik nagyon taktikázva játsszák ezt a játékot, de ennek ellenére meg kell találni azt a pontot, amikor az ember ezt elengedi, és nézőként nézi, nem játékosként. Inkább a pozitív részét fognám meg: született néhány jó barátság a villalét alatt, Jenőékkel és Krisztiánékkal azóta is tartjuk a kapcsolatot, és ha tehetjük, találkozunk. A való életben is van olyan, hogy valakivel megtalálod a közös rezgést, és olyan is, akivel nem. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Dallos Bogi (Fotó: Zsigmond László)

Fotó: Zsigmond László

Nagyon más volt a helyzet a villában, mint amit előzetesen elképzeltél?

Más volt, bár tisztában voltam vele, hogy nem egy wellness üdülésre megyünk. Számítottunk rá, hogy a játékok sokszor megterhelőek lesznek, és tele lesz a verseny váratlan fordulatokkal. De ilyen szintű intrikára, és erre a folyamatos konfliktushelyzetre nem számítottam. Úgy mentünk be a játékba, hogy egymásért játszunk, de egy idő után észrevettük, hogy többeknél felülírta a szerelmi kapcsolatokat a győzelem iránti vágy.

Elhangzott a műsorban, hogy féltek attól, talán az emberek azt gondolják, hogy nem valós a szerelmetek. Ennek van előzménye?

Szerintem ez a „félelem” beigazolódott a villában. Azt gondolom, hogy amikor két ismert ember egymásra talál, az sokakból rossz érzéseket vált ki. Többen gondolják, hogy bármilyen szintű nyerészkedésből vannak/vagyunk együtt. Akár kommentekből, akár az elmúlt időszak tapasztalatai alapján érzékeltük ezt. Szerintem, ha valami velünk kapcsolatban talán félreismerés lehet, akkor az ez.

Úgy tűnt, hogy a műsor előrehaladtával egyre jobban viselted a kritikát.

Nem volt célom, hogy folyamatosan ki kelljen állnom magunkért, és a szerelmünkért. Nem akartam bizonygatni az igazamat, csak játszani szerettünk volna, és egymásnak bizonyítani. Ettől függetlenül, amikor úgy éreztem, hogy igazságtalanok velünk, vagy velem szemben, akkor kiálltam magamért. Úgy érzem, hogy igaziak voltunk ebben a műsorban, most is bele tudunk nézni a tükörbe.

Elmaradt az X-Faktor, ráadásul a zenészek, szórakoztatóiparban dolgozók számára ez az év szinte nem létezik. Tudsz tervezni, vagy most inkább a nagyon rövidtávú célokra koncentrálsz?

Azt érzem, hogy 2020-ban nagyon nehéz beszélni a tervekről. Reményeim szerint hamarosan láthatnak koncerteken, emellett nemsokára megjelenik az új dalom és a hozzá tartozó videoklip, valamint lesznek tévés szerepléseim is. Ebben az évben semmi sem 100 százalék, de azt biztosra mondhatom, hogy egyhamar nem fogok újra realityben szerepelni. (nevet)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése