nlc.hu
Sztárok

Fridi új műsorának szereplői

Bemutattak egy új szereplőpárt Friderikusz Sándor új műsorából

Csobot Adél és Istenes Bence után újabb szereplőkről rántották le a leplet.

Nemrég kiderült, hogy Friderikusz Sándor visszatér a képernyőre, méghozzá az RTL Klubon lesz egy műsora, ami jövő vasárnaptól hetente jelentkezik majd. Az Életünk történetesztárpárok jövőutazása házigazdájának beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időbe.

„Örülök, hogy újra itt vagyok – több mint hét év és néhány tévécsatorna után – megint az RTL Klub képernyőjén – kezdte Friderikusz Sándor, aki betekintést engedett a műsor díszletébe. – Valami olyasminek lehetnek a szemtanúi, ami még nem volt egyik csatornán sem, valóságos időutazásra invitálom önöket, de természetesen nem örök fiatalságot ígérek. (…) Olyan közismert párok, párosok lesznek a vendégeim, akik bátran mernek szembesülni azzal, mi vár rájuk 20, vagy akár 40 év múlva, akik tudják, hogy a közös jövőjük már elkezdődött” – árulta el a műsorvezető. Azt is megosztotta, hogy nagyon sok ismert vendége lesz, de egyelőre nem leplezte le őket, csak az eddig is közölt Csobot Adélt és Istenes Bencét, valamint az új szereplőként megjelenő Borbély Alexandráról és Nagy Ervinről rántotta le a leplet.

Máté Krisztina, az Életünk története producere megjegyezte: a formátum eredeti, holland adásait négy éve 1,2 millió ember látta, nem sokkal később pedig már elkészült a műsor Németországban, Lengyelországban, Lettországban is – hasonló, vagy még nagyobb sikerrel.

Az Életünk története november 1-től, minden vasárnap 21:20-tól látható az RTL Klubon.

friderikusz sándor

Friderikusz Sándor (Fotó: RTL Klub)

Sztárszerelmek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top