nlc.hu
Sztárok

Hajdú Péter gyermekvállalása

Gyereket akar Hajdú Péter a 20 évvel fiatalabb párjától

Szeretné, ha két éven belül jegyese, Eszter megszülné harmadik gyerekét.

A Life TV vezérigazgatója, Hajdú Péter az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban maga is megnyílik a kamerák előtt. Péntek este soron következő vendége Cicciolina lesz,  az egykori pornószínésznővel beszélgetve a műsorban elárulja: két gyermeke mellé szeretne még egy harmadikat is – írja a Bors.

Hajdú Péter újra családalapításon gondolkodik

Hajdú Péter (Fotó: Life TV)

„Nyíltan eddig erről valóban nem beszéltem, de ahogy ígértem, ha kérdeznek, én válaszolok a műsorban, és így is tettem” – nyilatkozta a lapnak Hajdú.

A 45 éves televíziós műsorvezető-producer kedvese, Eszter 20 évvel fiatalabb Hajdúnál. Az eljegyzésük egy hónapja történt, a tévés Eszter születésnapján tette fel a nagy kérdést, a gyűrűsdobozt egy tortába rejtette.

„Édesapám 47 éves volt, amikor születtem, úgyhogy én is ezt a célt tűztem ki magam elé, hogy két éven belül szeretnék egy közös gyereket Eszterrel” – mondta a vezérigazgató, aki azt sem bánja, ha felcserélődik a sorrend az esküvő és a gyermekáldás között.

Olvass még Hajdú Péterről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top