nlc.hu
Sztárok

Noszály Sándor akkor és most

Noszály Sándor: ennyit változott az évek alatt az ország Nagy Ő-je

Noszály Sándor, az ország Nagy Ő-je, 48 éves, és jelenleg a Dancing with the Stars – Mindenki táncol című műsorban láthatjuk szombat esténként.

Elképesztő, de az ország Nagy Ő-je, Noszály Sándor idén ünnepelte a 48. születésnapját. 1980-ban, nyolcéves korában kezdett teniszezni, először 1988-ban, 16 évesen nyert magyar bajnokságot, amit 1989-ben, 1990-ben és 1991-ben is sikerült megismételnie. Összesen tizenhat magyar bajnoki cím birtokosa. 

Noszály Sándor akkor és most

Noszály Sándor 2007-ben, 13 évvel ezelőtt (Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

2003-ban szerepelt a TV2 A Nagy Ő című párválasztó showműsorában, 2009-ben ismerkedett meg a Jóban Rosszban sorozatból ismertté vált Novák Henriettel, akivel össze is házasodott, és évekig Los Angelesben éltek. Itt többek között Pierce Brosnant, Soros Györgyöt és Bill Gatest is tanította teniszezni.

Az Amerikából hazaköltöző teniszoktató és párja, Páll Orsolya, a Pole Dance Fitness Tánciskola megalapítója és vezető tánctanára – aki több mint tíz éve foglalkozik rúdtánccal – már jó ideje együtt vannak.

Noszály Sándor jelenleg a Tv2 szuperprodukciójában, a Dancing with the Stars – Mindenki táncol műsorában csillogtatja meg tudását hétről-hétre.

Olvass még Noszály Sándorról az nlc-n!

(Nyitó kép: smagpix/Piroska Olajos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top