nlc.hu
Sztárok

Ördög Nóra gyerekkori képei

Ilyen cuki kislány volt Ördög Nóra

Ördög Nóra a mai televíziózás egyik állócsillaga. Tekints velünk vissza a gyerekkorába és a karrierje nagy mérföldköveire.
Ordog Nora

Ördög Nórát már több mint 18 éve láthatjuk a képernyőn. A Top of the Pops-al kezdte 2002-ben, majd 2003-tól a Kölyökklubbal folytatta. A karrierje elég komoly ívet futott be. Tekintsük át a pályáját.

Tüneményes kislány volt

Szegeden született 1981. szeptember 8-án. Az általános iskolát a Móra Ferenc Általános Iskolában végezte Mórahalmon. Középiskolai tanulmányait pedig a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban  Szegeden, és itt is érettségizett. Nézd meg, milyen bájos volt kislányként:

Ördög Nóra gyerekként a játékaival
Megnézem
Összes kép (4)

Megjárta a ranglétrát

Pályáját egy szegedi kábeltelevíziónál kezdte, ezután került az RTL Klubhoz gyakornokként. Közben a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát. Első RTL Klubos televíziós szereplése a Top of the pops című zenei műsorban volt, majd a Kölyökklub és a Moziklub műsorvezetője, illetve szerkesztője lett. Az előbbiben, azaz a Kölyökklubban tett szert országos ismertségre, ahol Jónás Ritát váltotta. Repüljünk vissza egy kicsit az időben:

A következő állomás a Reggeli volt, majd a Szombat esti lázzal debütált a show-műsorok világában Stohl András oldalán. Otthonosan mozgott a szerepben, kapott is további feladatokat, a Csillag születik és az X-Faktor háziasszonya lett.

Ördög Nóra a Csillag születikben
Megnézem
Összes kép (4)

Testkép és önbizalom

A képeket nézve egy csinos és elégedett nőt látunk a kamerák kereszttüzében, így talán nem is gondolnánk, hogy Ördög Nórának időbe telt, mire megszerette a saját testét. Korábban egy évtizedig versenytáncolt, akkoriban tört meg az önbizalma, amikor abbahagyta, de szerencsére, sikerült túljutnia rajta. „Mindenkinek van a testével gondja. Fura, hogy nekem a versenytánc abbahagyása után jobban előjöttek a problémák. Ott együtt kellett azzal élni, hogy egy falatnyi ruhában ott állok és táncolok. Ott nem jutott eszembe, hogy esetleg nekem szélesebb a csípőm, mint a többieknek, vagy nagyobb a fenekem, mint az átlag. Mondjuk az, hogy kicsi a mellem, végigkísért a kamaszkoromban. A push-up melltartó volt a legnagyobb barátom. Fura módon felnőtt fejjel kezdtem el értékelni, hogy ez így van. Szeretem már a mellemet is. Régebben volt, hogy nem tetszett, amit a tükörben láttam, ma már megtanultam szeretni az adottságaimat” – nyilatkozta korábban. Régebben Angyalműhely nevű vállalkozásával más nőknek is segített, hogy sikerüljön megszeretniük magukat.

13 év után váltott

2014-ben, tizenhárom év elteltével otthagyta az RTL Klubot, és átigazolt a konkurens csatornához. A TV2-nél először a Rising Star című tehetségkutató műsorban debütált műsorvezetőként. Az átigazolás nem volt könnyű, mert sokan támadták az állapotos műsorvezetőt, de a mai napig jó döntésnek tartja, amit tett. Sőt nemrég megvédte a hasonló cipőben járó Lékai-Kiss Ramónát is. „Ez egy kegyetlen dolog, én is nagyon élesen szembesültem azzal, hogy mennyire megítéltetik az ember egy olyan hétköznapi döntés miatt, amely egy banki dolgozó vagy egy pénztáros esetében természetes, mármint hogy munkahelyet vált. Én azt tanácsolom neki, hogy legyen erős és függetlenítse ettől magát, neki nem kell rosszul éreznie magát. Ő hozott egy döntést, hogy ennek mi a háttere, az csak rá tartozik, és én örülök, hogy itt van velünk” – üzente kolléganőjének.

A Rising Star után Az ének iskolája című gyerek tehetségkutató műsort vezette. Ezután A Kocka című vetélkedő következett. 2016 tavaszán ismét egy gyerek tehetségkutató, a Kismenők jött, majd ősszel a Star Academy.

Aztán 2017-ben következett a nagy sikerű Vigyázat, gyerekkel vagyok!, majd ősztől az Ázsia expressz, ez idő alatt vlogot is indított a férjével és gyerekeivel Ázsiából. Ez volt az első családi vlogjuk NánÁzsia címmel, amit aztán több másik is követett.

Még ebben az évben a Séfek séfe műsorvezetője is lett. 2018. április 30-tól a Vigyázat, gyerekkel vagyok! új változatát, a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsort vezette, 2018. augusztus 27-tól a Master Chef VIP  műsorvezetője is lett. 2018 őszén a Csak show és más semmi!-t vezette. 2019 februárjában pedig már az Oscar-gálát, ahogy 2020-ban is.

Közben pedig szereplőként is belekóstolt a show-biznisz világába, kiderült ugyanis, hogy ő volt a Nicsak, ki vagyok? Szívkirálynő jelmezében.

Eddigi pályája során több rangos díjat is nyert. A Story Ötcsillag-díjat háromszor is, 2009-ben, 2012-ben és 2018-ban. A Junior Prima díjat 2011-ben. A Televíziós újságírók díját 2016-ban, idén pedig újra. A díjat csodálatos ruhában vette át.

Álompár és álomcsalád

Nem csak a karrierje, a magánélete is jól alakult. 2010 szeptembere óta Nánási Pál fotóművész felesége, akitől három év után, 2013. május 6-án született meg első gyermeke, Nánási Mici. 2014. augusztus 3-án pedig Nánási Vencel. A család majd kicsattan a boldogságtól, ráadásul Ördög Nóra és férje közös projekteket is indítottak. Például megnyitották az első kisboltjukat Balatonakarattyán, sőt már egy új hely nyitását is elkezdték előkészíteni.

Még több cikk Ördög Nóráról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top