nlc.hu
Sztárok

Dér Heni terhespocakja

Dér Heni fürdőszobai szelfin mutatta meg terhespocakját

Az énekesnő októberben jelentette be, hogy babát vár.

Mindössze három hónappal azután, hogy áprilisban egy méhen kívüli terhesség miatt elveszített egy babát, Dér Heni ismét teherbe esett. A 34 éves énekesnő az örömhírről először októberben beszélt a Story magazinnak: „Nagyon vártuk a babát, de nem sejtettük, hogy ilyen hamar összejöhet” – nyilatkozta a boldog kismama, aki azóta az Instagram-oldalán osztja a várandósságával kapcsolatos fejleményeket.

Dér Heni, aki korábbi interjújában őszintén beszélt arról, hogy egyáltalán nem érdekli, hány plusz kilót szed majd fel a terhesség alatt, legutóbb azzal húzta ki a gyufát az internetezőknél, hogy őszintén elmondta, szerinte azok, akik napestig ülnek a tévé előtt és közben chipset esznek, maguk is tehetnek arról, hogy túlsúlyosak.

Az énekesnő Instagram-oldalán ezúttal nem egy megosztó posztot, hanem egy fürdőszobai szelfit osztott meg, amin jól látható gömbölyödő terhespocakja is. „2 pakolás között egy fürdőszelfi, kipróbálva az új kis lámpámat!! Szegény Beni, már előre látom, napi 4 ezer fotó sem lesz elég nekünk róla” – írta a fotóhoz Dér Heni.

Olvass még többet Dér Heniről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top