nlc.hu
Sztárok

Trokán Pétert kórházban kezelték koronavírussal

Trokán Pétert kórházban kezelték koronavírussal

A 74 éves Trokán Pétert a Szent László kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Trokán Péter egy színházi előadáson

Trokán Pétert két hétig kezelték koronavírus-fertőzéssel a Szent László kórház infektológiai osztályán – írja az Index.

Amikor a 74 éves színésznél felmerült a koronavírus gyanúja, több gyorstesztet is végeztek rajta, de egyik sem mutatta ki fertőzést. Valószínűleg egy főpróbán kaphatta el a vírust.

Miután egyre rosszabbul érezte magát, háziorvosa utalta be a Szent Lászlóba, ott derült ki, hogy a tüdejét támadta meg a vírust. Szerencsére nem került az intenzív osztályra, de oxigénnel segítették a légzését, és kezelték a tüdőgyulladását.

„Nagyon magas szintű orvosi munka folyik a Szent László kórházban, emberfeletti teljesítményt nyújtanak az orvosok és az ápoló személyzet. Szinte megállás nélkül dolgoznak, mégis empatikusak, nyugodtak, kedvesek a betegekkel” – mondta a már gyógyult színész.

Szerinte ez a történet nem arról szól, hogy Trokán Péter covidos volt, hanem arról, hogy szeretné megköszönni az egészségügyi dolgozók gyógyító munkáját.

(Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás)

Színészek, akik elkapták a koronavírust:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top