Gratulálok a győzelmedhez! Mikor jött el ez a pont a műsorban, amikor elhitted, hogy nyerhetsz?
Két nappal a döntő után. Megpróbáltam mindegyik produkcióba száz százalékot beleadni, nem vettem félvállról egyik dalt sem, miközben biztos voltam benne, hogy ez a műsor nem végződhet másképp, mint a Zebra győzelmével. Nem hittem el, hogy megnyerhetem, ahogy eleinte azt sem, hogy megnyertem. Előre felkészítettem magam, hogy nem kell elszomorodni, ha lelepleznek, mert ez egy játék, tök jó dolog énekelni benne. Nem titok, hogy előre is készülünk dalokkal, nem csak az adott hétvégét tanuljuk meg, hanem már készülünk a következőkre is. Előfordulhatott volna, hogy hamarabb lekerül a maszkom, és marad két dal a tarsolyomban, ami biztos rossz érzés lett volna, de így minden dalt elénekelhettem, és ennek nagyon örülök.
Stresszes volt a döntő?
Persze, mert két dalt is énekeltem, mégis ott tudtam a legjobban elengedni magam. Tök jó volt, hogy a Bruno Mars-dalban egy picit a dobok mögé is ülhettem. A Sign of the Timestól eléggé tartottam, mert felrepítettek a magasba, ahol megtettem két hátraszaltót. Ha már lúd, legyen kövér! Ott már tényleg mindent bevetettünk. (nevet) Nagyon féltem tőle, hogy bazári lesz, de végül annyira jól meg tudtuk csinálni, és annyira jól be tudtam gyakorolni, hogy azt mondták, tök szép volt.
Miért mondtál igent, amikor felkértek az RTL-től, hogy szerepelj az Álarcos énekesben?
Mindig is szerettem volna kipróbálni magamat egy énekes show-műsorban, és jött a felkérés az Álarcos énekesre, ráadásul pont a karantén alatt. Jól jött ki a csillagok állása, és az első évadot is nagyon szerettem. Tök jó volt ebbe belekóstolni úgy, hogy nem vérre ment, mert ez egy könnyed, szórakoztató műsor. Kezdetben azt gondoltam, hogy majd el fogok játszadozni a banánjelmezemben, elénekelek pár számot, lelepleznek, aztán hazamegyek. Ennél nem láttam bele többet. Aztán idővel beszippantott az egész. Azt tapasztaltam, hogy nagyon szeretik ezt a jelmezt az emberek, és tetszenek nekik a produkciók, így én is komolyan vettem és beleadtam mindent.
A Banán Miller Dávid volt az Álarcos énekesben (Fotó: Sajtóklub)
Gallusz Niki az első évad után azt nyilatkozta, hogy a környezetében egyetlen ember volt, akinek elmondhatta a titkát: a párja. A te életedben akadt ilyen ember?
Én is a szerelmemnek mondhattam el. Rólam tudni kell, hogy én egy saját magamban nagyon sokat stresszelő ember vagyok. Képzeld, olyan rémálmok gyötörtek, hogy fent állok a színpadon, és nincs rajtam a Banán jelmez. Fent állok, énekelek szemben a Nyomozókkal, akik nem mernek szólni, hogy „Dávid, nincs rajtad a jelmezed!”, és ezt az egészet otthon nézem kétségbeesve a tévében. Szörnyű volt. Nekem nagyon kellett, hogy legyen valaki, akivel ezt kibeszélhetem magamból. A szerelmemre zúdítottam minden örömöm és bánatom.
Bírtad volna a titkolózást, ha senkinek nem beszélhetsz róla?
Én már nagyon vártam, hogy ennek vége legyen. Nem a műsor, hanem a titkolózás miatt. Nyilván tök sok barátom rájött, rengeteg ember írogatott nekem, hogy biztos én vagyok a Banán, de mégsem mondhattam nekik azt, hogy igen, igazatok van. Mindig azt válaszoltam, hogy nem, és mostantól végre olyan jó lesz nyíltan beszélni, és elmesélni néhány dolgot.
Cseten nyilván nem lehetett olyan nehéz terelni, de élőben nehéz volt mások szemébe hazudni, amikor rákérdeztek?
Amikor hétfőnként mentem a Reggelibe műsort vezetni és jött hozzánk a múlt heti leleplezett, mindig előkerült, hogy „Egyébként tudom, hogy te vagy a Banán”. Ilyenkor muszáj volt belemondanom az emberek szemébe, hogy nem én vagyok, mert egyébként is tudni vélte mindenki, hogy én vagyok.
Milyen érzés volt, amikor először hangzott el a neved a Nyomozók szájából?
Pechemre ez már a legelső adásban megtörtént. A stábbal azt gondoltuk, hogy nekem azért lesz egy kicsit könnyebb dolgom és nagyobb szabadságom, mert nem kell elváltoztatott hangon énekelnem, ugyanis az énekhangomat mondjuk Feke Palival ellentétben nem igazán ismerik az emberek. Erre az első adásban Gáspár Laci rögtön azzal jött, hogy annyira ismerős neki ez a hang, olyan, mintha Miller Zoltáné lenne. Nincs neki véletlenül egy fia? A többiek pedig rávágták a nevem. Innentől kezdve bekerültem az emberek fejébe. Az első dalom ráadásul pont egy musicaldal volt a Disney-féle Herkulesből, amit össze lehetett vetni az új Aladdinnal, amit én énekeltem fel, a régit meg apukám. Ennek ellenére úgy voltam vele, hogy semmi baj, legközelebb Harry Stylestól a Watermelon Sugart éneklem, és fogalmuk nem lesz, hogy én vagyok az. Erre beült vendégnyomozónak Nagy Ervin, akire felnézek, sokszor kikérem a tanácsát, és ő önzetlenül szokott nekem segíteni. Sokat szoktunk beszélgetni, tehát jól ismer engem. Jött is az első extra nyom, hogy én már voltam textil nélkül kamerák előtt. Az összes Nyomozón láttam, hogy fogalmuk sincs, kire illik ez, erre Nagy Ervin feláll és rám mutat azzal, hogy „Tudom, hogy ki vagy. Te vagy a Miller Dávid!” Innentől kezdve fel volt adva a lecke a műsorban.
Az Álarcos énekes nyertese a Banán, vagyis Miller Dávid, aki végig azt gondolta, hogy a Zebra nyeri a versenyt (Fotó: Sajtóklub)
Ha jól emlékszem, próbáltad a Nyomozók gyanúját például Peter Srámekre terelni.
Folyamatosan ment a csapattal az ötletelés. Amikor a második adás után négyből négy Nyomozó azt skandálta, hogy „Miller Dávid, maszkot le!”, ott össze kellett dugni a fejünket, hogy hogyan tovább. Meg kellett próbálni elküldeni őket az erdőbe, mert még volt hátra egy csomó adás, és nem akartam, hogy leleplezzenek. Jött aztán az a nyom, ami nagyon félrevezette őket, hogy én majdnem húsz éve ismerem a páromat. Ez alapján arra gondoltak, hogy biztos idősebb vagyok. Pedig ez egy igaz nyom, mert még általános iskola első osztályban találkoztam a későbbi párommal, ami lassan húsz éve volt. Nyilván nem akkor jöttünk össze. Rengeteg terelő nyom volt, melyek vagy igazak voltak rám régebben, vagy a Banán karakterére utaltak.
A szüleid nézték a műsort?
Nekik sem beszélhettem róla, de mind a ketten tudták. Anya már akkor sejtette, hogy benne leszek, amikor még el sem indult a műsor, csak kikerültek a plakátjai. Apa egyáltalán nem néz tévét. Ő egy másfél-két hetes lauffal jutott el ahhoz az információhoz, hogy benne lehetek a show-ban Banánként, ugyanis a környezetéből többen is mondták neki. Ezután felment az internetre, és elkezdte elemezgetni a Banán produkcióit. Az egyik számra azt mondta, hogy szerinte nem én vagyok, de a következőnél már rájött. A nagyszülőkhöz is eljutott az infó. Tudod, nem hívhattam fel őket, hogy nézzék a műsort, de csodálatos volt tudni, hogy ők is bekapcsolódtak és nézték. Fel is hívtak, hogy „Figyelj, ha találkozol ezzel a Banánnal, akiről nem tudjuk, hogy ki, azért add át, hogy gratulálunk neki, mert mindig felállva tapsol neki a közönség”. Ezek nagyon jól tudnak esni az embernek.
Nehéz volt nem megszólalni a próbák meg a műsor során az álarc alatt?
Ezt nagyon komolyan vettem. Néhány helyzetben nehéz volt, ugyanakkor sokszor borzasztóan élveztem. Ott vagy hátul a backstage-ben, rajtad egy Banán jelmez, ami folyamatosan vigyorog és ilyen creepy módon, bandzsán néz, és te mindent látsz, ami körülötted történik. Marha vicces volt figyelni az emberek reakcióit. Sokszor láttam, ahogy rólam beszéltek, és azt hitték, hogy nem arra nézek, közben meg pont arra néztem… Jöttek szembe kollégák, akikkel egyébként együtt dolgozom a Reggeliben, és ott mentek el tőlem másfél centire szó nélkül. Ezek annyira szórakoztató dolgok. Inkább az volt a rossz, hogy az öltözőben nem nagyon lehetett mit csinálni. De szerencsére nem voltam olyan sokat ott.
A Banán utolsó előadása könnyeket csalt a Nyomozók szemébe (Fotó: Sajtóklub)
Jól tudom, hogy klausztrofóbiás vagy? A jelmezedben nem érezted rosszul magad?
Szoktam magamnak ilyen challenge-eket felállítani, hogy tudjam kezelni a dolgot. Pont ma eldöntöttem, hogy biztos lifttel megyek, beléptem, elfogott a rossz érzés, és rögtön ki is kellett lépnem onnan. Inkább lépcsőztem. Először nagyon be voltam tojva a jelmeztől, és folyton azt mondtam magamnak, hogy nem lesz gond. Erre jött a ruhapróba, felvettem először a jelmezt, és rosszul lettem. Elkezdtem szorongani, azt éreztem, hogy nem kapok levegőt. Az jutott eszembe, hogy majd rosszul leszek és összeesek a színpadon.
És mi lett a megoldás?
Képzeld, egyszerűen elmúlt. Amikor első alkalommal kiálltam a Nyomozók elé, és ők beszéltek rólam, akkor akadtak azért pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy jó volna már levenni, de utána egybeforrtam a Banánnal.
Az előadásmódodra hogyan hatott, hogy egy ilyen álarcban énekeltél?
Álarc nélkül biztos minden más lett volna. Ennek a legnagyobb tanulsága a legelső táncpróbám volt. Juronics Tamásnak és Kurucz Sándornak nagyon sokat köszönhetek, mert ha néha a dal nem is volt olyan ütős, és nem tudtam úgy elénekelni, ahogy azt szerettem volna, ők olyankor is olyan produkciókat rittyentettek körém, hogy tátva maradt a száj. A legelső táncom nem az első dalomhoz kötődött, mert ott csak egy helyben álltam, hanem a másodikhoz. Sanyi megmutatta, hogy mit hogyan és merre, megtanultam a koreót, de nem volt az igazi. Van egy sajátos mozgáskultúrám, ami néha tök jó, néha meg nem, de itt nem működött annyira. Viszont ahogy megjött a jelmez és belebújtam, hirtelen minden a helyére került. Ha jelmezben vagy, az kicsit olyan, mintha senki nem látna. Felszabadít. Nekem egy nagy reveláció volt, hogy ez nem én vagyok, hanem egy Banán jelmez. A Zebra erre rögtön ráérzett, és már az elején felszántotta a színpadot. Nekem ehhez idő kellett. Mondták persze, hogy én a hangommal töltöttem meg a jelmezt, ami persze jólesett, de közben meg láttam a tévében, hogy néha állok ott, mint egy betonoszlop. Egyébként meg nem tudom, most mit magyarázok, hiszen megnyertem az Álarcos énekest. (nevet) Ha még egyszer belevágnék egy ilyenbe – ami nem mostanában lesz –, talán kicsit bátrabb lennék.
Az Álarcos énekesben végül élvezte, hogy a maszk takarja, sokkal felszabadultabban tudott a színpadra állni (Fotó: Sajtóklub)
A dalválasztás közös ötletelés eredménye volt?
A legelső brainstormingra 170 dallal érkeztem. Csupa olyan számmal, amit nagyon szeretek. A 170-ből végül három olyan akadt, ami a végén megállta a helyét. Én kicsit más szempontok alapján válogattam, mint a stáb. Sok általam választott dal nem volt egy ilyen show-műsorba való, mondjuk a tempója miatt. Nagyon megbíztam Verebély Marcellben, a műsor kreatív producerében, meg a többi szerkesztőben, mert jó ízlésűek, és ez egy közös ötletelés volt. A számok felét én hoztam, a másik felét meg ők, de mindegyik ki lett próbálva. Egyetlen olyan számot sem énekeltem, ami nem lett volna előtte kipróbálva.
Melyik daltól tartottál leginkább?
A Foo Fighters Pretendere komoly kihívás volt. Iszonyatosan nehéz szám, sokat kell üvölteni benne, és azt éreztem, hogy ez nekem nem lesz jó, nem tudom az eredeti magasságában megcsinálni. Attól féltem, nem fog jól szólni. Marci felénekeltette velem egy telefonra, hogy meghallgathassuk, és mondta, hogy tök jó volt. Rábeszélt, hogy próbáljuk ki. Ha azt mondtam volna, hogy nem, akkor nem, de végül tök jól sült el a dolog.
Játsszunk egy játékot: mondok egy rólad a műsorban elhangzott nyomot, és te röviden kommentálod. Benne vagy?
Jöhet.
Gyerekként Zámbó Jimmy dalaira aludt el.
Sok óvodába jártam, és az egyik ovimban volt egy altatódadus. Én soha nem aludtam, valahogy nem ment, ő pedig vérbeli Jimmy-rajongó volt. Ez úgy nézett ki, hogy a gyerekek aludtak, én kipattant szemmel feküdtem a matracon, ő pedig hangosan hallgatta a rádióból a Jimmy-számokat, miközben sírt. Ez négyéves koromban volt, de a kép még ma is élénken él bennem.
Imád Budapesten élni.
Sok helyen voltam már a világban, éltem már más országban is, de valahogy városként semmi nem tudott annyira megérinteni, mint Budapest. Vannak gyönyörű helyek, nagyon szívesen élnék még máshol, de valahogy mindig visszahúz ide a szívem.
Nincs olyan kerület, ahol még ne lakott volna.
Ez egy pici túlzás, de egyébként igaz. Gyerekkoromban nagyon sokat költöztünk. Apával is, anyával is, úgyhogy egy jó pár kerületet bejártam.
Egyszer látott egy igazi szellemet.
Azt most mondja meg valaki, hogy igazi volt-e vagy nem. Gyerekkoromban előfordult, hogy volt olyan dolog, ami zavart, és nem feltétlenül volt ott, én mégis láttam.
A kert és a házimunka jelenti számára a legjobb kikapcsolódást.
Nagyon szeretek porszívózni, mert mindig kikapcsol. Ha nincs feladatom, akkor szeretem az időm nagy részét kint tölteni a kertben.
Szeret dobolni.
Autodidakta módon tanítottam meg magam. A jammelés szintjénél talán kicsit jobb vagyok, de azért még nem vagyok profi dobos. Viszont imádok dobolni, ez az egyik legjobb hangszer.
Nem szereti, ha a hajához nyúlnak.
Erre egy ideig háklis voltam, de mostanában már nem jellemző rám. Általános iskolában vállig érő aranyszőke hajam volt, és mindenki azzal jött, hogy egyrészt milyen kislányos vagyok, másrészt biztos a fiúkat szeretem, meg egyébként is biztos be van festve. Ehhez még hozzájött, hogy mindig mindenki piszkálta a hajamat, meg akarták libbentgetni, és én ettől teljesen kivoltam.
Cabrióval jár.
Igen, azzal járok, de ne valami luxusautót képzelj el. Egy húszéves kocsim van.
Minden nap korán kel.
Ez a Reggelire akar utalni, meg arra, hogy hétköznap amúgy is korán kelek. Viszont amikor lehet aludni, akkor délig ki sem mászom az ágyból.
Prózamondó versenyeken kezdte a karrierjét.
Ott volt lehetőségem művészként bontogatni a szárnyaimat, mert egyébként úsztam és vízilabdáztam. Az ott hozott eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy erre a pályára lépjek.
Korábban hamisan énekelt.
Csak egy-két évvel ezelőtt kezdtem el mások előtt énekelni. Van fülem, nem rossz a hallásom, de amikor az ember egyedül énekel, és próbálgatja a hangokat, előfordulnak hamisságok. Énektanárhoz sosem jártam, csak az éneklés szeretete vitt előre, sokáig csak a magam szórakoztatására énekeltem. Aztán valaki meghallotta ezt, és elhitette velem, hogy ebből lehet több is. A műsor óta még jobban rákaptam az ízére. Tegnap este ki is jött az első szólódalom egy videoklippel.
