A Spinédzserek sztárja, Alicia Silverstone 2011-ben adott életet Christopher Jarecki zenésszel közös fiának, Bearnek. A színésznő a természetes, tiszta, egészséges életmód elkötelezett híve és ennek megfelelően neveli a fiát is, ami miatt rengeteg kritikát kapott az évek folyamán. Sokaknak nem tetszett például, hogy a kisfiú születése óta is vegán étrenden él.
„Az az étel, amelyet magamnak és neki választok, nyugodt és koncentrált állapotban tart bennünket. Ez a szülői trükköm, ez az eszközöm. Ha jókat eszem és jól alszom, akkor leszek igazán türelmes a lénye minden rezdüléséhez” – fejtegette Alicia Silverstone egy interjújában. Hozzátette azt is, a fia emlékezteti őt arra, hogy mindig a jelenben éljen és soha, egyetlenegy pillanatot se mulasszon el, amit vele tölthet: „Ha sírni kezd, meghallgatom. Ha valami miatt ideges, megállok és megbeszélem vele. Meglepődnél, mennyi mindent észreveszel, amit mások nem.”
A család számos bántást kapott amiatt is, mert hagyták, hogy Bear hosszúra növessze a haját, amitől lányos lett a megjelenése.
„Tisztában van önmagával. Imádja a haját, és úgy döntött, hogy megnöveszti. A mama és a papa pedig nem fogja megakadályozni abban, hogy önmaga legyen. Gyönyörű így és szeretjük a haját! Soha nem kényszerítenénk rá olyan társadalmi előítéleteket, hogy milyennek kell lennie egy fiúnak vagy egy lánynak. Mindannyiunknak meg kell próbálnunk ítélkezés nélkül elfogadni a gyermekeinket és a választásaikat” – nyilatkozta pár hónapja a színésznő, aki azt is elárulta, hogy előfordult már, hogy a fiát az iskolatársai csúfolták hosszú tincsei miatt. Ekkor még időpontot is foglaltak a fodrászhoz, mert le szerette volna vágatni a haját, végül azonban meggondolta magát. Legalábbis akkor még. A lassacskán kiskamasz korba lépő Bear ugyanis néhány nappal ezelőtt valóban megvált hosszú hajkoronájától.
„Igen, ez igaz. Bear levágatta a haját. A babám felnőtt. Hiányzik a haja! Az ő döntése volt? Igen. Legbelül sírtam, miközben néztem, ahogy levágják. Talán… de megpróbáltam megállítani? Egy másodpercig sem. Eddig azért hordta hosszan, mert nagyon szerette. Most viszont valami újat akadt kipróbálni, bár van egy olyan érzésem, hogy a jövőben újra megnöveszti majd. Akárhogy is dönt azonban, mindig, mindenben támogatni fogom az én édes, gondos és értékes kisfiamat” – írta az Instagram-oldalán a színésznő.
Silverstone és gyermekének apja 2018-ben szakítottak ugyan, de mint embert a mai napig is szeretik és tisztelik egymást. Bár Bear az édesanyjával él, az édesapja is aktívan részt vesz a nevelésében.