A TV2 csoport közleménye szerint először vetítik Magyarországon Az én lányom című török sorozatot január 4-től. A főszerepben az Anyából ismert kislány, Beren Gokyildiz látható, valamint a Kuzey Güney sztárja, Bugra Gülsoy. A történet szerint a nyolcéves Öykü kivételes kislány, empatikus és érzékeny a körülötte lévő világra. Amikor nagynénje – aki születése óta gondozza őt – elhagyja, Öykünek meg kell találnia apját, Demirt. Demir egy felelőtlen ember és csaló, aki árvaházban nőtt fel, ráadásul épp azon a napon tartóztatják le, amikor Öykü rátalál. Demirt a bíróság azzal a feltétellel engedi szabadon, hogy gondozza a lányát. A férfi közben beleszeret egy nőbe, ám azt senki nem sejti, mekkora titokkal kell megbirkóznia a kislányának.
Január 4-én még egy vadonatúj sorozattal találkozhatnak a török szériák rajongói: A csodadoktor 19 órakor indul a Super TV2 műsorán. A történet a dél-koreai Good Doctor című romantikus széria török adaptációja. Alig több mint egy éve, 2019-ben indult hazájában és óriási siker, második szezonja jelenleg is képernyőn van.
A sztori középpontjában Dr. Ali Vefa (Taner Ölmez) áll, akit gyermekkorában elhagyott a családja, ráadásul a „zseni-szindrómának is nevezett” savant-szindrómában szenved. Elképesztő memóriájának köszönhetően évfolyamelsőként végzi el az orvosi egyetemet, majd sebészeti asszisztensként szeretne dolgozni egy magánkórházban. Két esetben is bebizonyítja kiemelkedő képességeit, betegsége miatt azonban kérdéses, hogy az intézmény rábízhatja-e betegei sorsát. Kommunikációs képességei – ahogyan általában ezeknél a betegeknél – gyengék, így nehezen tud kiállni magáért, ám van, aki támogatja őt. Vajon megkezdheti-e munkáját dr. Ali Vefa?