Smaltig Dalma a Feleségek luxuskivitelben első évadában szerepelt, de a másodikban már nem láthattuk. Felcsapott influenszernek, emellett pedig egyengeti a gyerekeknek készült ruhamárkája útját. A férjével, Tomival nagyon jó párost alkottak, ezért is lepte meg a Reggeli műsorvezetőit, amikor bejelentette, hogy ősszel különköltöztek.
„Mi szeptember óta különköltöztünk a Tamással. Minden héten találkozunk, mindennap beszélünk, szóval igazából ugyanolyan volt a karácsony, mint eddig. (…)Még nem dőlt el, hogy párként működünk-e tovább… Azért 14 év, az 14 év. Senki nem tudta, most mondom el először” – árulta el Smaltig Dalma, aki az okokról is beszélt, bár elég homályosan.
„Mind a kettőnknek szüksége volt erre. Nehéz elmondani, visszatérek erre a 14 évre. Mint ahogy nálatok (Papp Gergőéknél) is, sokat voltatok együtt, mindent együtt csináltunk, még hogyha a munka másfelé is irányított minket. (…) Aztán majd kiderül, hogy lesz-e még közös jövőnk” – állítja Dalma.