Változások során van túl az Anna and the Barbies énekesnője. A tánc során felismert nőiességéről, családi állapotában történt változásokról, terveiről mesélt Pásztor Anna a legfrissebb Story magazinban.
„Óriási kihívás volt, hogy felszínre merjem hozni a törékeny, sérülékeny nőt, amit a tánc megkíván, és amit idáig eldugtam a nagyközönség elől. (…) Alapvetően nyugodt, szemlélődő ember, hatalmas szabadságvággyal. Ezek pedig gyakran konfrontációhoz vezetnek, óriási pofonokon vagyok túl. De mindig megküzdöttem a saját magam szabadságáért, vaspáncélt öltöttem magamra, és mindig én ütöm az elsőt. Nem hagyom, hogy irányítsanak. A zenekaromban 22 embert vezetek, a színpadon pedig négy zenésszel a hátam mögött töröm magam előtt a világ jéghegyeit” – vallotta be a párjával 30 év után szakító, kétgyermekes énekesnő.
„Csodás utazás volt. Imádom azt az állapotot, amilyenben most vagyok. Hihetetlen, hogy 48 évesen úgy nézek ki, mint soha” – mondta el a Dancing with the Stars-beli szereplése kapcsán.