nlc.hu
Sztárok

ValóVilág 10 szereplők hízása

Kikerekedtek a Villalakók: Merci és Bálint híztak a legtöbbet

Volt már olyan ValóVilág széria, amikor azt hittük, a tévénk torzít, mert annyira kikerekedtek a Villalétben a játékosok. Az idei széria más. Nos, vagyis egy kicsit más.

Talán soha annyira nem értettük még meg, milyen lehet a ValóVilág Villába bezárva tengetni a mindennapokat, mint a karanténidőszak óta, így kár lenne hosszasan magyarázni, milyen központi szerepe van az evésnek a játékosok életében. Elég felidézni VV Kingát vagy éppen VV Zsuzsut, akik maguk is azt gondolták az idő előrehaladtával, hogy az elvarázsolt kastély tükreiben nézik magukat. 

Az idei széria más, mint a korábbiak, itt talán nem szembeötlő a változás. Azért kivételek vannak. Amikor félidőben mérlegre álltak a villalakók, volt meglepetés. Dani és Renátó fél-fél kilós fogyása az egyik, de azért Bálint 8 és fél kilós hízása is meglepetés volt, főleg maguknak a játékosoknak.

VV Merci meghízott

VV Merci felszedett a Villában (Fotó: Sajtóklub)

Merci valamivel több, mint 58 kiló most, ami azt jelenti, hogy ő is nyolc és fél kilót szedett magára, és bár meglepte a mérlegelés eredménye, akkor azt mondta, hogy nem akar most ezzel foglalkozni. Vele ellentétben Vivi rendesen kiborult, amikor kiderült az öt kilós hízása, és számon is kérte a többieket, miért nem szóltak neki. 

“Mi folyamatosan mondjuk ám, hogy gettó bulád van, de te nem hitted” – jött a válasz, és Vivi a mérlegelés után azonnal futócipőt húzott, hogy fusson néhány kört az udvaron 

Vivi kiborult a hízás miatt

Vivi kiborult a hízás miatt (Fotó: Sajtóklub)

Fru három és fél kiló plusszal elégedetten ült vissza a helyére a mérlegelés után, Virág sem jött zavarba, hogy felkapott ugyanennyit, a többiek biztatták is a további hízásra. Robi kicsit meglepődött, hogy bármellyit is felszedett, ő a plusz egy kilót is soknak tartja. 

Mindez múlt hétvégén történt, azóta Robi személyi edzőként segít Vivinek, aki viszont hamar elfárad, és bár próbálkozik, de harmatgyenge. Bálint most nagyon ráállt az edzésre, és szeretne magára izmost is építeni. A heti szívatós feladatok ellett mondjuk nehéz dolga van. Szerinted ki lesz az első, akinek sikerül visszanyernie azt a formáját, amivel beköltözött? 

Itt visszanézheted, mennyit híztak a Villalakók:

A ValóVilág  kapcsán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top