nlc.hu
Sztárok

Újra együtt Kisó és Kovács Áron

Újra együtt vezet műsort Kisó és Kovács Áron

Kisó és Kovács Áron visszatér a 95.8 frekvenciára a hallgatók egyik kedvencével, a Slágerlistával. A páros minden vasárnap kivesézi majd a hét legkedveltebb 40 slágerét.

Alig néhány évvel ezelőtt intett búcsút a rádiózásnak Kiss Orsi ‘Kisó‘ és Kovács Áron, akik – kisebb nagyobb megszakításokkal –  több, mint egy évtizede dolgoznak együtt. A műsorvezető-páros hat évig vezette a közönség kedvencnek számító Class 40 slágerlistát, majd a 95.8 frekvenciára, az akkori Rock FM-re váltottak, ahonnan néhány éve távoztak. Most éppen erre a hullámhosszra térnek vissza a Sláger FM csapatát gazdagítva.

kisó kovács áron

Kisó és Kovács Áron visszatérnek (Fotó: Sláger FM)

„Nagyon örülünk, hogy újra együtt vezethetjük a Slágerlistát, a mai napig sokan emlegetik az általunk vezetett TOP40-et. Már félszavakból is megértjük egymást Kisóval, igaz, annak idején, mikor először találkoztunk, volt egy nézése. Azóta eltelt több mint 15 év, összecsiszolódtunk és most újra pörgetjük – na és persze kommentáljuk is  – a toplista slágereit” – mondta Kovács Áron, akihez hasonlóan Kisó is nagyon várja már a közös munkát.

„Január 17-től, minden vasárnap jelentkezünk majd a Samsung Experience Slágerlistával. Úgy voltunk vele, hogy ami jó, azon ne változtassunk – így továbbra is a MAHASZ heti TOP40 listáján megyünk végig. Mindkettőnk számára fontos volt, hogy szabad kezet kaphassunk a műsort illetően. Ezért ismét lesz Visszapillantó, a zenetörténelem legnagyobb ikonjaival és Áron specialitása, az álinterjúk is visszatérnek, amelyben hazai előadók interjúiból vág ki részleteket és tesz eléjük más kérdéseket. Annak idején azért működött és azért szerették a műsort a hallgatók, mert önmagunk lehettünk. Folyton csipkelődtünk egymással, mindenkit megmartunk – a jó ízlés határin belül –, nem kellett azt mondanunk, hogy tetszik egy dal, ha rossznak tartottuk. Mindezekre változatlanul számíthatnak majd a hallgatók a minden vasárnap 16:00-tól jelentkező Slágerlistában” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kisó.

Olvass még a Sláger FM műsorvezetőiről az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top