nlc.hu
Sztárok
Eltűnt a Vészhelyzet Susan doktornője

Teljesen eltűnt a nyilvánosság elől a Vészhelyzet Susan doktornője

A Vészhelyzet Susan Lewis doktornőjét alakító Sherry Stringfield évek óta nem forgat és nem jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Bár a Vészhelyzet a kilencvenes évek messze legsikeresebb kórházsorozata volt, a szereplők közül meglepően kevesen futottak be a széria után is igazán nagy karriert, napjaink A-listás sztárjainak sorában pedig kizárólag George Clooney-t találjuk közülük, a többiek többé-kevésbé eltűntek a süllyesztőben. A Susan Lewist alakító Sherry Stringfield is tagja volt az 1994-ben indult sorozat alapcsapatának. Először a 3. évad végén távozott, mivel akkoriban újra normális életre vágyott. Mindezzel igencsak feldühítette a sorozat producereit, akik akkor egy olyan szerződést írattak vele alá, mely kizárta, hogy a Vészhelyzeten kívül más televíziós produkcióban dolgozzon. Többször is megpróbálták visszacsábítani, ám rendre nemet mondott, a 8. évadra aztán meggondolta magát és visszatért, ezután egészen a 12. évadig láthattuk újra, de feltűnt a befejező, 15. évadban is. Összesen 142 epizódban szerepelt. A sorozatban nyújtott alakításáért három alkalommal jelölték Emmy-díjra, de 1997-ben beválasztották a világ 100 legszexibb nője közé is.

„A színházból jövök, soha nem akartam sztár lenni” – nyilatkozta egy alkalommal Stringfield, aki valóban nehezen viselte az ismertséggel járó felhajtást, többek között ezért is hagyta ott több alkalommal is a sorozatot. „Az emberek látják a hírnévvel járó jó dolgokat, de ameddig meg nem ölt egy hercegnőt, senki sem beszélt arról, hogy akár árnyoldala is lehet” – utalt egy másik interjújában Diana hercegnő tragikus halálára.

Sherry Stringfield

Sherry Stringfield a Vészhelyzetben és a Gyilkos elmékben (Fotók: Profimedia/Getty Images)

A színésznő a Vészhelyzeten kívül nem kapott különösebben jelentős szerepeket, bár felbukkant néhány olyan mozifilmben, mint az 54 vagy az Ősz New Yorkban. A kétezres évek elejétől más tévésorozatokban is dolgozott, ám jellemzően csupán epizódszerepeket alakított. Legutóbb a Gyilkos elmék: Túl minden határon című 2016-17-ben vetített amerikai drámasorozatban került képernyőre, négy rész erejéig. Azóta nem forgatott. A színjátszás mellett forgatókönyvírást tanított és egykori iskolájában színdarabokat is rendezett. 

„Tévésorozatban szerepelni rémálom lehet, de a legjobb dolog is, ami valaha történt veled. Attól függ, hogy hol tartasz épp az életedben” – fogalmazott egy visszatekintésében.

Sherry Stringfield
Megnézem
Összes kép (4)

1998 októberében ment feleségül Larry E. Joseph újságíróhoz, akitől 2001-ben született egy lánya, Phoebe, 2004-ben pedig egy fia, Milo. A házaspár 7 év után elvált.  

Az 53 éves Stringfield az elmúlt 2-3 évben szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, rendezvényeken nem jelent meg, interjúkat régóta nem adott, de a közösségi médiában sem aktív. Csupán annyi tudható róla, hogy tinédzser gyerekeivel él Los Angelesben.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top