Mint arról beszámoltunk, Mihalik Enikőt rejtette a Nicsak, ki vagyok? Baba jelmeze. A világhírű modell nemcsak a nézőket, hanem a menedzserét, Kajdi Csabát is alaposan megtévesztette.
„Jól megszerveztük. Engem kerestek meg személyesen, én pedig nyilván az ügynökségemmel megosztottam, de hétlakatos titokként senki egy szót sem szólt Csabinak, sőt még a céges e-mailről és telefonról sem kommunikáltak az ügynökségnél dolgozók. (…) Kitaláltunk nekem elfoglaltságokat azokra a napokra, amikor forgatnunk kellett, és Csabi teljesen elhitte” – árulta el a műsor utáni interjúban Mihalik Enikő, akinek az énekhangjától teljesen ledöbbentek a sztárcsapatok.
Hallgasd meg a Baba, azaz Mihalik Enikő döntőbeli produkcióit!
Ők voltak a Nicsak, ki vagyok? 2. évadának álarcosai:
- Mihalik Enikőt rejtette a Nicsak, ki vagyok? Baba maszkja – Kajdi Csaba nem ismerte fel a saját modelljét
- Dobrády Ákos volt a Nicsak, ki vagyok? Varjú jelmeze alatt, teljesen ledöbbentek a sztárcsapatok
- Kempf Zozót rejtette a Nicsak, ki vagyok? Diszkógömb jelmeze, Mádai Vivien szinte sokkot kapott a leleplezéskor
- Karsai Zita volt a Nicsak, ki vagyok? Méhecskéje – Király Viktor a popsifogásból találta ki
- Vérig sértették Hevesi Krisztát a Nicsak, ki vagyok?-ban, ő volt a Pók jelmeze alatt
- Óriási balhé tört ki a Nicsak, ki vagyok? sztárcsapatai között a Vihar tippelése során, Bódi Margó volt a jelmez alatt
- A 7 hónapos terhes Radics Gigi volt a Nicsak, ki vagyok? Molylepkéje – Király Viktor rögtön leleplezte
- Először nőnek gondolták, de végül leleplezték a Nyomozók: Horváth Tomi volt a Nicsak, ki vagyok? Denevér jelmezében
- Győrfi Pál bújt meg a Király álarc alatt
- Zsidró Tamást rejtette a Tévé maszk
- Csősz Bogi volt a Nicsak, ki vagyok? Macskanője
- Szegedi Fecsó volt a Csikóhal
- Oszvald Marika rejtőzött a Festmény jelmeze alatt
- Óriási meglepetést okozott Cseh Laci a Nicsak, ki vagyok? lójelmezében, a Hattyú maszkos Zsédát Kajdi Csaba csapata leplezte le
- Lagzi Lajcsit rejtette a Nicsak, ki vagyok? Kukorica maszkja, Pápai Joci a mozgásából leplezte le