A Tanár harmadik szériájában láthatjuk most Önt, a Trokán Nóra által alakított Lilla édesanyjaként. Milyen volt egy sorozatban játszani?
Nagyon szeretek forgatni, visszahozta nekem a régi szép időket, amikor fiatalon tévéfilmekben szerepeltem. Most persze már minden más, mint annak idején. Mindenki nagy szeretettel vett körül. Fantasztikus stábbal dolgoztam együtt, főleg Nagy Ervinnel, Trokán Nórával és Anger Zsolttal voltak közös jeleneteink. Öröm volt velük a munka.
Kiss Mari A Tanár című sorozatban (Fotó: Sajtóklub)
Egy humoros, ámde kissé „sárkány” karaktert alakít az RTL Klub sorozatában. Mennyire áll Önhöz közel a humor?
Alapjában véve nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok, mindig a jó dolgokra koncentrálok, és soha nem tudnék aludni menni haraggal a szívemben. A humor is közel áll hozzám, ezért élveztem ezt a karaktert játszani. Csodálatos volt minden jelenet.
Milyen volt olyan anyukát játszani, aki ilyen erős személyiség, mondhatni uralkodó?
Zseniális, isteni, remek! (nevet) Gazdag karakter, színes egyéniség. Szélsőségei vannak, de egy színésznek egy ilyen karakter rengeteg lehetőséget ad a játékra. Aggódó, anyaként tele van szeretettel, de szélsőséges uralkodó típus is, aki mindent úgy szeretne, hogy történjen, ahogy ő elképzeli. Jót akar, de sajnos rosszul. Persze ebből vannak a konfliktusok, problémák és ez adja a szituációk, helyzetek humorát is. Rendkívül jól van megírva.
Már negyven éve van a pályán, mi volt a legemlékezetesebb munkája?
Sok sikeres filmben dolgozhattam, nagyszerű művészekkel. A Nagy Generáció című filmet egyik kollégám nyolcszor megnézte, szinte kívülről tudja az egészet. Cserhalmi Gyurival négy vagy öt filmben voltunk partnerek. Sok-sok történetem van. Szeretettel emlékszem Jiří Menzelre, aki, mint rendező, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért addigra már megkapta az Oscar-díjat. Maár Gyula filmjében ő volt a partnerem, együtt sétáltunk a várban, és én végtelenül büszke voltam, hogy egy Oscar-díjas rendezőbe karolhatok. Eljött megnézni egy prózai előadásban, két órát ült a nézőtéren, miközben egy szót sem értett magyarul.
Kiss Mari számos nagy színésszel dolgozott együtt pályája során (Fotó: Kiss Mari)
A külföldi munkák közül, melyik forgatás volt a legjobb?
Amikor Finnországban forgattunk, Helsinkiben töltöttünk jó pár hetet, aztán pedig Közép-Finnországban. Csodálatos volt, szép emlék. Margitai Ági, Esztergályos Cecília, a finn stáb és a remek finn szauna, nem is beszélve a gyönyörű tavakról… Jó volt, na! Ráadásul a Chicagói Filmfesztiválon megkaptuk a legjobb női alakítás díját is. Izgalmas volt a pályám itthon is. Nagy szerencsém volt ismerni Darvas Ivántól kezdve Tolnay Klárin át Dayka Margitot, Psota Irént és még sorolhatnám a színészlegendákat. De ők sajnos már nincsenek velünk. Egyszer Tolnai Klári azt mondta nekem, hogy neki már nincsenek barátai, mert mindenki, akit szeretett, akivel megélt egy kort, már meghalt. Megértettem őt és éreztem, hogy már nem sok minden tartja őt itt a Földön.
Mindig azt is mondták Önről, hogy kortalan.
A legfontosabb, hogy a lelki egyensúlyunk mindig meglegyen. Meg kell mindenben találni az örömöt és nem szabad feladni, ha a dolgok nem terv szerint alakulnak. Fontos, hogy az ember önazonos legyen, és el kell fogadnunk azt, hogy az idő múlik.
Mit gondol az elmúlásról?
Az élet véges. Hogy mennyi időt tudunk itt eltölteni, azt nem lehet megjósolni. Minden pillanatot meg kell élni, a jót is és a rosszat is. Én életigenlő ember vagyok. A mai napig figyelek arra, hogy rendszeresen mozogjak. Most is éppen egy órát futottam, az interjú előtt.
Kiss Mari régen imádott lovagolni (Fotó: Kiss Mari)
Ez igen! Gondolom, nagy önfegyelemre van szüksége, hogy ezt mindennap tartsa.
Az biztos! Sokszor engem is elkap a lustaság, de hiú vagyok! Szeretnék fitt és egészséges maradni és ennek bizony a sport (is) az ára. Mostanában inkább futni szoktam, de régebben lovagoltam is, a férjem ugyanis versenyszerűen űzte ezt a sportot. Mellette az egész család megtanult lovagolni.
Ha már a sportnál tartunk, szeret főzni?
Igen, sokat vagyok a konyhában, de a férjem még nálam is jobban főz. Én általában a sütést választom ilyenkor, karácsonykor isteni bejgliket készítettem. Változatosan étkezünk, szeretjük a zöldségeket, halakat, de a libazsíros kenyeret is. (nevet)
Hogy viselte a karantént? Vágyik vissza a színpadra?
Nagyon hiányzik a színház, de nemcsak azért, hogy játszhassak, hanem, hogy én is beüljek jobbnál jobb előadásokra. Jót tesz a lelkemnek, ha én is végignézhetek nézőként egy izgalmas darabot. A karantén nekem nem volt megterhelő, elfogadom a helyzetet, és bizakodom, hogy a megfelelő szabályok betartásával nemsokára túl lehet a világ ezen a járványon. Most a családok többet lehetnek együtt, ez jó, de a fiatalokat nagyon sajnálom, nekik menni kellene élni az életüket és őket korlátozza ez az egész. Sok kollégám és rajtuk kívül rengeteg ember került nehéz helyzetbe, mert elvesztette a megélhetését, őket nagyon sajnálom.
Kiss Marinak hiányzik a színpad (Fotó: Kiss Mari)
Önnek is van egy lánya, akiről ritkán mesél.
Igen, nem szereti, ha reklámozom. Pedig szívesen tenném, mert nagyon büszke vagyok rá. Anna közgazdász és nagyon okos. Már négyévesen látta, hogy a színész szakma nem egy életbiztosítás. Ő a tudásával bárhol, bármikor talpon marad, míg egy színész helyhez kötött és végtelenül kiszolgáltatott.
Nehéz lehetett egy ilyen neves színésznő gyerekének lenni…
Éppen annyira volt nehéz neki, mint a többi kisgyereknek, akinek a szülei elfoglaltak. Én idehaza nem színésznő voltam, hanem édesanya és társ. Ugyanolyan életet éltünk, mint mások. Iskola, edzés, különóra, rohanás, utolsó pillanatban beesés a színházba, de amíg az ember fiatal, ez nem okoz problémát.
Már egészen fiatalon felköltözött Budapestre, otthagyva a vidéki életet.
Igen, és megmondom őszintén, a főiskola első évében sokszor éreztem magam egyedül. Nem ismertem senkit. Nehéz volt alkalmazkodni a fővárosi élethez. Ritkán tudtam hazautazni, koleszos voltam, és mint minden diáknak, alig volt pénzem. Aztán elindult az életem, izgalmas volt, és én megszerettem Budapestet.
Gondolkozott már azon, hogyha nem színésznő lenne, akkor mit csinálna?
A lányommal ellentétben én már négyéves koromban is színésznő akartam lenni. A szüleim Bükkaranyoson csináltak egy amatőr színházat, és tudtam, hogy ez az én utam is. Csodálatos emberek voltak, a testvéreimmel együtt mindig támogattak mindenben.
