nlc.hu
Sztárok

Mádai Vivien akkor és most

Mádai Vivien fiatalabbnak néz ki, mint tíz éve

Mádai Vivienen nem fog az idő, sőt, az évek múlásával egyre csinosabb és szebb lett.

Mádai Vivien már tíz éve töretlenül az életünk és a képernyőnk része, a Mokkában és a Nicsak, ki vagyok? műsorban is rendszeresen láthatjuk a tévében. Már kislányként tudta, hogy a tévé és a színház lesz az ő pályája, és bár egy ideig Dániában textiltervezést tanult, végül hazajött, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett tette le a voksát. Mádai Vivien akkor robbant be a köztudatba, amikor 2010-ben megkapta az egyik műsorvezetői posztot a Való Világ délutáni beszélgetős műsorában, a NekedValóban, innentől pedig folyamatosan kapja a felkéréseket.

A Mokka mellett legutóbb a Nicsak, ki vagyok? című műsorban is láthattuk. Vivien örömmel vállalta, hogy zsűritag legyen az álarcos műsorban: „Nagy kedvelője vagyok a műsornak, ráadásul a kisfiam, Zénó is imádja, együtt néztük az első évadot. Nem volt kérdés, hogy vállalom, már csak a családi nyomás miatt is. (nevet) Követtem az előző szériát, sőt, mindig tippeltem is, több-kevesebb sikerrel. Nagyon izgultam a forgatás kezdete előtt, és azért elvárás volt magammal szemben, hogy legyen pár találatom” – mesélte az nlc.-nek a műsor indulásakor.

Mádai Vivien akkor és most

Mádai Vivien a NekedValó című műsorban 2010-ben, 21 évesen, és most, 31 évesen (Kép: RTL Klub/Sajtóklub és TV2)

Egy időben sokkal többet volt a képernyőn, mint mostanában, hogy ez mennyire tudatos döntés  az életében, arról így mesélt: „Kevés az a formátum, amit bevállalnék, sokkal megfontoltabb lettem az évek alatt, megválogatom, hogy mi az, amiben részt veszek, ami még komfortzónán belül esik. Sokat változtam, mióta elkezdtem tévézni, sokat komolyodtam, és már nem fér bele minden. (…) Az első helyen a fiam áll, emellett is sok a dolgom, több projektem fut, és nincs hiányérzetem munkafronton. A Nicsak, ki vagyok?-ot szívesen vállaltam, mert szeretek forgatni, és játszani is, és tegyük hozzá, ez nem egy komoly dolog, itt leginkább a szórakoztató oldalamat megmutatni. De ezen a téren is ragaszkodom ahhoz az elvhez, hogy a kevesebb néha több.”

Mádai Vivien nemrég jelentette be, hogy hét év után elválnak férjével, Szabó Zoltánnal, és bár nem teregette ki eddig sem a magánéletüket, mert nem akart Insta-celebet csinálni a férjéből és kisfiából, a hír mégis meglepte a rajongókat. „Életem egy meghatározó szakasza most véget ért. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de mostantól külön utakon folytatjuk tovább. Tesszük mindezt a legnagyobb barátságban és békességben, közös gyermekünk érdekében, aki mindkettőnk számára a legfontosabb” – állt a közleményében.

Nézd meg a galériában, milyen volt Mádai Vivien:

Ilyen szép volt tíz éve Mádai Vivien
Megnézem
Összes kép (5)

Kiemelt kép: TV2

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top