Tartalmas és cseppet sem unalmas életpálya áll Nagy Feró mögött, aki 1970-ben alapította meg a Beatrice zenekart Csuka Mónikával közösen, ez az együttes volt akkor az ország egyetlen női beatzenekara. 1978-ban Feró újralakította az immáron rockzenét játszó Beatricét, aminek a frontembere lett. Útlevelét hamarosan bevonták, a rendszer pedig igyekezett ellehetetleníteni az együttest, felsőbb utasításra 1981-ben a zenésszervezetek is elhatárolódtak tőle, így feloszlottak. Még 1981-ben Feró létrehozta az Ős-Bikinit, aminek 1985-ig volt a frontembere, ekkor helyére D. Nagy Lajos került.

Nagy Feró a barátaival (Fotó: Csibi Szilvia/smagpix)
Nagy Feró nem adta fel, 1987-ben alakította újra a Beatrice zenekart, amely ezután már mint sikeres együttes több slágerlistás dalt is magáénak tudhatott.

Nagy Feró, a zenekar frontembere mindig is büszkén vállalta, hogy ő a „nemzet csótánya” (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)
Zenei pályafutása mellett több színházi darabban és játékfilmekben is szerepelt, jelenleg az RTL Klubon futó Keresztanyu sorozat egyik csempészét, Babost játssza, akinek karaktere több mint szerethető.

Nagy Feró Babos szerepében a Keresztanyu című sorozatban (Fotó: Sajtóklub)
Saját bevallása szerint a Beatrice frontembere a színpadon kemény rocker, de a magánéletben gyakran elérzékenyül, nem csoda, hiszen már kétszeres nagypapa.
„Imádom az unokáimat, a kisebbiktől csak egy ajtó választ el, mert mellettünk laknak, a nagyobbik, Patrik pedig a vasárnapokat nálunk tölti. Leírhatatlan érzés, hogy amikor hazaérek egy fellépésről, befekszem a feleségem mellé az ágyba, egy hároméves kisember is ott van, és félálomban tapogatja az arcom, majd amikor megtalálja a bajuszom azt mondja: Papa, szeretlek!” – mondta korábban a Borsnak a Dal 2020-as zsűritagja.

Nagy Feró feleségével 2007-ben (Fotó: Csibi Szilvia/smagpix)
Olvass még a Keresztanyuról az nlc-n!
- Cserpes Laura szexi szettben tér vissza a képernyőre – a Keresztanyuban láthatjuk az énekesnőt
- 5 egykori Barátok köztös is szerepel a Keresztanyuban
- Ullmann Mónika visszatért a képernyőre, ő a Keresztanyu egyik főszereplője
(Nyitókép: Sajtóklub)