A kamerák előtt mutatta meg smink nélküli arcát Megyeri Csilla. A 33 éves influenszer a Life TV hétfőn adásba kerülő Bréking! című műsorában zokszó nélkül lemosta arcárról a make-upot.
Mindez onnan indult ki, hogy a műsor egyik témája az volt, hogy közfelháborodást keltett egy kínai sminklemosó reklám. A műsor egyik meghívott vendége, Megyeri Csilla elárulta: közértbe, moziba is elmegy már smink nélkül. „Nekem Zsolti (a párja – szerk.) folyamatosan azt mondogatja, hogy »Mennyi vakolat van már rajtad!«, »Természetesen vagy jó!«, »Úgy vagy szép, ahogy vagy!«” – mesélte. Erre a műsorvezető Berki Krisztián kijelentette: „Akkor most ezt nézzük meg!”
A Nagy Duettben is szereplő Megyeri Csilla pedig belement: „Nagyon szívesen!” – reagált és elkezdte letörölni a sminket az arcáról, közben megindokolva, miért van erre folyamatosan szüksége. „Ha én sminkelek, akkor azt mind azért teszem, mert zavarnak kétoldalt az arcomon a hegek, tinikorban ugyanis félrekezeltek. Járok hámlasztásra, nagyon sokat szépült. (…) Otthon nem sminkelem ki magam Zsoltinak” – árulta el, miközben megvált a make-upjától.
„A műpillák még ott vannak. Ami zavar és csúnya, a pigmentfoltok” – vallotta be Megyeri Csilla, hozzátéve: különböző arckezelésekkel segít ez ellen. „Hialuronnal fel van töltve az arcom, de nincs meghúzatva, nincs benne aranyszál” – jegyezte meg, hangsúlyozva: „Ezeket tök vállalom”.
A sminkeltávolításba a szintén meghívott vendég, Ganxsta Zolee is „besegített”: véletlenül leszedett egy darabot Csilla szemöldöktetoválásából. „Úristen! Ez a hülye leszedi a szemöldökömet. Az a bőröm! Tetoválva van!” – sikított fel ijedtében az influenszer.