nlc.hu
Sztárok
Emilio fogyása

Emilio esküvői öltönyébe már Tinával együtt beleférnek

Emilio sosem gondolta volna, hogy ilyen kirobbanó formában lesz. Ma már elképzelhetetlen számára az a súly, amellyel annak idején kimondta a boldogító igent.

Nagyot fordult a világ az Emilio famíliával, mióta tavaly nyáron úgy döntöttek, teljes életmódváltásba kezdenek. Keményen dolgoznak a sikerért, amelynek meg is van az eredménye, a kilók csak úgy csúsznak le Tináról és Emilióról. A páros most már csak fogja a fejét, hogy miként tudtak annyi éven keresztül több tíz kilós túlsúlyt cipelni.

„Bárkivel futunk össze, mindig megdicsér minket, hogy milyen jól nézünk ki. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól. Nagy változás ez az életünkben, pláne nekem, aki mindig is odafigyeltem a megjelenésemre. Plusz kilókkal azonban öltözködni is nehezebb volt. Mostanra a nagyméretű ruháim jelentős részét elajándékoztam, mert mindből kifogytam” – mondta Emilio, aki egyetlen darabtól soha nem fog megválni.

„Az esküvői öltönyöm mindig emlékeztetni fog arra, hogy honnan indultam. Ezt külön rám tervezték, tökéletesen állt rajtam. Nagyon jól éreztem magam benne, boldog voltam, életem egyik legszebb napja volt az esküvőnk. Ma azonban, amikor ránézek, egyúttal el is képedek, hogy milyen hatalmas voltam”

– elevenítette fel Emilio, aki nemcsak belebújt egykori öltönyébe, de még feleségét is „belegombolta”. „Pontosan nem tudom megmondani, hogy hány kiló lehettem akkor, de szerintem majdnem duplája a mostaninak. Tina is rengeteget fogyott az utóbbi időben, simán beleférünk az esküvői öltönyömbe ketten, ami sokkoló. Soha többet nem szeretnék ekkora lenni” – tette hozzá a SlágerTV-n látható Drága családomban Emilio.

drága családom emilio tina

Emilio és Tina (Fotó: Sláger TV)

Sztárfogyások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top