A Doktor Balaton előtt hosszú évekig nem láthattuk tévésorozatokban…
Azért volt nekem pár sorozatom a Süsütől a Lindáig.
Az kétségtelen, de az utóbbi tizenöt évben nem nagyon szerepelt a tévében.
Ez függ attól, hogy épp milyen szereplő kell, és nyilván attól is, hogy én mennyire érek rá. A tévésorozatok készítői szeretnek ismeretlen tehetségeket felfedezni, egyébként teljesen jogosan és érthetően, mert nekik nincs színházi elfoglaltságuk. A forgatás logisztikája sokkal egyszerűbb azokkal, akik kevésbé elfoglaltak.
Az ön korosztályából azért már elég nehéz lenne kezdőket szerződtetni.
Látja, most el is keltünk. Látom a sorozatokban, hogy a kortársaim vagy a nálam kicsit fiatalabbak is jelen vannak. Egyre több a sorozat, majdnem minden csatorna forgat valamit.
Bodrogi Gyula a Doktor Balatonban (Fotó: Sajtószoba)
Nézőként figyeli a sorozatokat vagy csak szerepel bennük?
Egyiket-másikat néha nézem. Általában nincs annyi időm, hogy mindig pont hat óra húszkor leüljek a tévé elé, de természetesen a Doktor Balatont követem. De nagy kedvencem például a Columbo, és anno a Lindát is nagyon szerettem.
Nagyon más színészként Doktor Balatont forgatni, mint annak idején a Lindát volt?
Á, nem. Filmszakmailag ugyanaz mindkettő. A dramaturgia az, ami más. A Doktor Balatonban van egy főszál, amihez rengeteg mellékszál csatlakozik.
A Doktor Balatonhoz mi vonzotta? Mi tetszett ebben a feladatban?
Az, hogy Ágival játszhatunk (Voith Ági, Bodrogi Gyula második felesége – a szerző) egy párt. Már régóta nem dolgoztunk együtt. A történet szerint elutaztunk világgá, aztán majd hazajövünk valamikor.
A szakítás után hogyan sikerült ilyen jó kapcsolatban maradniuk Ágival?
Ez egyéniségek kérdése. Igazából mi soha nem vesztünk össze, csak vége lett, aminek vége lett. Ez már jó régen volt. Színházban azóta is sokat dolgoztunk együtt.
Ági egyszer azt nyilatkozta, hogy önre nem lehet igazán haragudni, nincsenek haragosai. Ezzel egyetért?
Lehet. Nem tudom. Magamra azért nem mondanék ilyet. (nevet)
Ismer olyan embereket, akik haragszanak önre?
Nem nagyon. Valahogy a természetemben van, hogy nem éri meg. Minden harag egy nagy veszteség.
Bodrogi Gyula, Gula Péter és Voith Ági (Fotó: Sajtószoba)
Voith Ági olyat is mondott, hogy ön hatalmas diplomata, és az arcán nem látszanak az érzelmei.
Ha nem akarom, akkor nem látszanak. De azért hazudni nem tudok. Ahhoz nincs képességem. Látszik rajtam.
A színész munkája nem egy nagy hazugság?
Dehogynem. Hazugságok sorozata. Én a hazugságot rossz értelemben értem. A színészet viszont jó értelemben vett hazugság. Egy nagy játék, amiben kicsit megváltoztatjuk a valóságot.
A diplomatikussága minden helyzetben jól jön?
Ez amiatt van, mert szeretem az embereket.
Igaz, hogy nagyon sok kreatív nagy ötlete volt az idők során? Mindegyik bejött?
Nem tudom, pontosan mire gondol. Nagyon sok ötlete van az embernek. Egyik-másik bejön, a többi meg nem. Az élet megy a maga útján, aztán hol azonos irányban vannak ezzel az ötleteim, hol éppen nem. Tevékeny ember vagyok, mindig próbáltam ezt-azt csinálni.
Két régi nagy szenvedélye, a vadászat és a dohányzás megvan még?
Megvannak. A dohányzás annyiban változott, hogy már úgy szívom a cigarettát, mintha pipáznék.
Ezt hogy érti?
Nem szívom le a füstöt. Fáraszt.
Nem zavarja, hogy mind a dohányzást, mind a vadászatot egyre többen ítélik el?
Lehet, hogy ezek most nem divatos szenvedélyek, de az emberek kitalálnak helyette mást. Az emberek szeretnek szenvedélyeknek hódolni. Az nem különösebben zavar, hogy egyre kevesebb helyen lehet rágyújtani. Annyira nem vagyok a cigaretta rabja. Ahol nem lehet dohányozni, ott eszembe sem jut.
Igazából mi soha nem vesztünk össze, csak vége lett, aminek vége lett (Fotó: Sajtószoba)
A vadászatban mit szeret?
Ezt nem tudnám megmondani. Ez valami olyan, ami az emberben benne van. Van, akiben kiteljesedik, másban meg nem. Lényegében mindenki vadászik valamire. Sőt, van, aki valakire. (nevet)
Mióta vadászik?
Hivatalosan 1971 óta, de azelőtt is jártam vadászni, csak akkor úgy, mint hajtó, sofőr satöbbi. Apám is vadászott, ő vitt ki magával először gyerekkoromban.
Ez egy olyan családi hagyomány, amit a fiának is továbbadott?
Igen. Ő is vadászik, de nem annyira szenvedélyesen.
Remélhetőleg már csak pár hónap, és magunk mögött hagyjuk a járványt. Nagyon aktívan szeretné megkezdeni a következő színházi évadot?
Korai még erről beszélni. Még nem tudni, hogy alakulnak a dolgok. Ez a járvány fantasztikusan megzavarta az emberiség cselekvési formáit. Még az is lehet, hogy hosszú távon belecsiszolódik az emberek életébe, vagy egy idő után teljesen elmúlik. Amikor ilyen helyzet van, nem lehet hosszú távú terveket szőni. Próbálok inkább naprakészen gondolkodni. Amúgy sem vagyok egy tervezgető típus, de azért én is szeretem látni, hogy nagyjából milyen irányokban mehetek tovább. Ez most teljesen bizonytalan. Nincs egységes gondolkodásmód a járványról. Kicsit viccelődve azt szoktam mondani, amikor hallom, hogy beszélnek erről az összefogásról, hogy most az lenne a leghasznosabb, ha a kormánypárt és az ellenzék fogna össze.
Eldöntötte már, hogy kéri-e a védőoltást?
Ha szólnak, akkor persze. Ha már nagy nehezen kitalálták a járvány ellenszerét, miért ne éljek vele? Most legalább dönthetek: gyerekkoromban még nem én döntöttem el, egyszerűen csak megkaptam az oltásokat. A karomon még most is látszanak.
Volt régen egy Színes Csokornyakkendősök Pártja nevű viccpártja. Elmeséli, hogy miért alapította?
Ez még a rendszerváltás után született a kilencvenes években, amikor minden bokor mögül előugrott egy új párt. Tréfából csináltam a Színes Csokornyakkendősök Pártját kabaré jelleggel. Nagy tábora volt, gyorsan abba is kellett hagyni, nehogy megválasszanak. (nevet)
Lényegében mindenki vadászik valamire. Sőt, van, aki valakire (Fotó: Sajtószoba)
Ez egy bejegyzett párt volt, amire tényleg lehetett szavazni?
Neeeem. Ez csak egy ilyen televíziós párt volt. Színházi párt. Játékpárt. Palotás János volt az első párttag, mert ő is mindig csokornyakkendőben szerepelt. Felkértem, és szívesen vállalta. Csináltattunk csokornyakkendőket, és aki írt nekünk, hogy belépne, annak küldtünk egyet.
A csúcson mennyien voltak a pártban?
Már nem emlékszem. Nagyon sokan. Ment a tévében az „Itt az SZCSP! Itt az SZCSP! Itt a Színes Csokornyakkendősök Pártja!” reklámunk, azt nagyon szerették.
Egyike a legkarakteresebb hangú magyar színészeknek, az utóbbi években mégsem szinkronizál. Miért?
Így alakult. Volt egy-két szinkronhang, amit mindig én csináltam. Valószínűleg a sok egyéb elfoglaltságom és az egyeztetési nehézségek miatt egyre kevesebbszer hívtak. A szinkronizáláshoz is idő kell. Az egy nagyon fárasztó, de szórakoztató munka.
Volt kedvenc szinkronszerepe?
A Süsü, a sárkányt elsőként kell említenem. Rengeteg mesefilmet csinálnak a világban, és néha-néha egy-egy nagyon betalál. A Süsü ilyen volt. Vicces, hogy ma már mind öregemberek, akik annak idején rajongtak a Süsüért.
Egy ilyen hosszú pályafutásra visszanézve van olyan korszaka, amiről kimondható, hogy akkoriban a legnépszerűbb volt?
Amikor a Táncdalfesztiválokat tartották. Akkoriban beválasztottak a zsűribe. Ha jól emlékszem, az Erkel Színházban voltunk, és a fogadótapsokból lehetett lemérni, hogy ki milyen népszerű.
Bodrogi Gyula (Fotó: Sajtószoba)
Hogy élte meg az ezzel együtt járó nagy figyelmet?
Nem figyeltem oda. Nem vagyok az a típus, aki belefeledkezik a sikerbe. Nagyon szeretem az embereket, és azt is szeretem, ha az emberek szeretnek, de nem vagyok az a fajta, aki lubickolna a népszerűségben.
Az a jobb, amikor megismerik az utcán és odaköszönnek, vagy amikor észre sem veszik?
Nem tudom, nem szoktam figyelni erre. Örülök neki, ha megismernek, pláne, ha örömmel ismernek meg. De ebből nem csinálok életformát, és azzal sincs semmi baj, amikor nem ismernek meg.
Hogy bírja a sok otthonlétet a karanténban? Van olyan munkája, ami miatt ki tud mozdulni?
Van színházi munkám, a József Attila Színházban rendezek. Készülődünk arra, hogy amikor majd lehet játszani, akkor legyen mit. Tanulok szerepet, elfoglalom magam. Ez egy nagyon szomorú helyzet, de igazából nem nekünk, öregeknek szomorú annyira, inkább a fiataloknak. Fiatalon ezt az időszakot hajnaltól késő estig dolgoztuk végig, évi háromszázakat játszottunk. A mostani fiatalok meg tétlenségre vannak kárhoztatva, vagy csak próbálnak, mert próba még van. Esetleg próbálják ezt az online színházat, aminek semmi köze a színházhoz. A színház arról szól, hogy vannak a színészek a színpadon, és a közönség a nézőtéren. E kettő nélkül nincs színház. Van film, van tévé, van mindenféle, de azok más szakmák. A színház a színész és a közönség közös játszása. Amikor a közönség ki van tiltva a színházból, akkor ott lehet próbálni, lehet a jövőről gondolkodni, de amíg ők nem jöhetnek vissza, addig nincs színház.
