nlc.hu
Sztárok

Fekete Dávid felesége a válásról

Fekete Dávid felesége a Facebookról tudta meg, hogy válnak

Regina úgy érzi, hogy Fekete Dávid ország-világ előtt porig alázta azzal, hogy a Facebookon jelentette be a válásukat.
Fekete Dávid

Az egykori megasztáros Fekete Dávid a Facebookon jelentette be csütörtökön, hogy tönkrement a házassága a feleségével, és külön utakon folytatják Reginával. A keserű hangvételű posztban a 34 éves énekes nyilvánosan beszólt a feleségének és annak új barátjának.

A Blikk elérte Fekete Dávid feleségét, a 23 éves Reginát, aki elárulta: ő is a Facebookról tudta meg, hogy válnak.

„Szerda este volt a nagy beszélgetésünk, akkor Dávid elmondta, mit gondol. Később pedig nem akkor kommunikáltam vele, amikor gondolta, ezért minden szó nélkül elment, nem vette fel a telefont, majd egyszer csak szembesültem azzal, amit kiírt… Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt”

– mondta Fekete Dávid felesége.

Regina elmondta azt is, hogy mióta Dávid autókereskedése befuccsolt, egyre több volt a konfliktus közöttük. Nem számíthatott Dávidra, nem adta meg a háromgyerekes családnak a szükséges anyagi hátteret, és az állandó féltékenysége is vitákat okozott. Elárulta, hogy mindkettőjük részéről volt megcsalás.

Regina felkészült arra, hogy egyedül neveli tovább a gyerekeket. Pár napja még küzdött volna, mostanra tudja, hogy házassága menthetetlen.

Fekete Dávid – akinek az első felesége az énekesnő Cserpes Laura volt – és párja, Regina 2019 nyarán házasodott össze, az ikerfiaik 2020 januárjában születtek. A házaspár közösen nevelte Regina előző kapcsolatából született kislányát is.

(Kiemelt kép: Facebook/Fekete Dávid Hivatalos)

Fekete Dávid az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top