nlc.hu
Sztárok
Cseke Péter hétévesen lebénult

Fájdalmas történet a múltból: Cseke Péter hétévesen mindkét lábára lebénult

Cseke Péter bénulását reumás láz okozta.

Cseke Péter a BEST-nek mesélt fájdalmas gyerekkoráról: bár az édesapja és az édesanyja is ünnepelt színészek voltak Nagyváradon, a válás után az anyja úgy döntött, áttelepülnek Magyarországra, ahol származása miatt számos atrocitás érte. Az apja új családot alapított, az új feleség pedig nem engedte, hogy Péter látogassa őket. Ez annyira megviselte a színészt akkoriban, hogy reumás láz gyötörte, ami miatt mindkét lábára lebénult.

„Hat hétig kellett mozdulatlanul feküdnöm. Apám egyetlenegyszer nem látogathatott meg, az új felesége nem engedte. Utána két évig nem is igen találkozhattunk, csak leveleztünk. Később javult a helyzet, a nyarakat Nagyváradon, apáméknál tölthettem, de az igazi megbocsátás középiskolás koromban jött el. Akkor már tudtunk arról beszélni, hogy valójában mi, hogyan és miért történt” – emlékezett vissza a 68 éves színházigazgató. 

További részleteket a BEST magazinban olvashatsz:

A BEST

A BEST

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top