nlc.hu
Sztárok
Nagy Ervint cukkolja Borbély Alexandra

Borbély Alexandra a kamerák előtt szívta Nagy Ervin vérét

Minden kapcsolatnak megvan a maga saját dinamikája, mutatjuk, hogyan cukkolja Nagy Ervint a párja, Borbély Alexandra.

Azt le tudtunk szűrni az Életünk története után, hogy Nagy Ervin és Borbély Alexandra kapcsolatában fontos szerepe van a fizikai vonzalomnak és az őszinteségnek. Adnak egymás véleményére, és gyakran cukkolják is egymást, ebből most kaptunk egy újabb ízelítőt. 

Borbély Alexandra a Nagy szám felvételén cukkolta Nagy Ervint

Nagy Ervin és Borbély Alexandra a Nagy számban

A színész lesz az egyik főszereplője a ma esti Nagy számnak, és forgatáson többek között a párja is mesélt róla. Kiderült, hogy bár évek óta vannak együtt, és Ervin korábban azt mondta, éppen a szlovák „nyerseséget” kedvelte meg a szerelmében, a színész egyelőre nem boldogulna szlovákul.

„Vannak szlovák meg cseh számok, és néha úgy kelek fel, hogy muszáj szlovákot hallgassak, és akkor Ervin próbálja utánaénekelni, de hát nem megy még neki a szlovák, ennyi év után sem” – kezdte Alexandra, amire Ervin csak annyit mondott:

„Tudtam! Most engem dicsérünk, az a műsor van, nem amikor szívjuk a vérem.”

Mint kiderült, nem Borbély Alexandra az egyetlen, aki a forgatáson kevésbé hízelgő történeteket mesélt Nagy Ervinről: 

Nagy Ervin és Borbély Alexandra kapcsolata:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top