nlc.hu
Sztárok

Babos Tímea koronavírusos

Babos Tímea elkapta a koronavírust, tünetei is vannak a teniszezőnek

Babos Tímea nem érti, hogyan kapta el a fertőzést, hiszen nagyon elővigyázatos volt.

Két tesztje és pozitív lett Babos Tímea teniszezőnek, most már tünetei is vannak. A rossz hírt a sportoló osztotta meg közösségi oldalán.

Babos Tímea koronavírusos

Babos Tímea.
MTI/Kovács Tamás

Az Amerikában lévő teniszezőnek múlt héten több tesztje is negatív lett, és nem érti, hogyan kaphatta el a fertőzést, ha  csak a hotelben és a pályán volt a többi sportolóval, maszkot viselt.

Szerencsére minimális, szinte semmi tünete nincsen. “Fáj a fejem és a torkom picit, illetve 1 napig éreztem az izmaim fáradékonyságát, de ezt érthetőnek találtam, hiszen sokat készültem az idei első salakpályás versenyemre. Lejátszottam egy egyéni és egy párosmeccset is, edzettem mellette, igazából csináltam a dolgom maximum erőbedobással, mint mindig” – írja.

10 napig kell bezárva lennie a hotelszobában, ahol még ablakot sem tud nyitni. Erkély nincs, kondifelszerelése egyelőre szintén nincs – tette hozzá a világbajnok sportoló.

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem vagyok túl szerencsés újabban Amerikában... Múlt héten Miamiban, buborékban...

Közzétette: Timea Babos – 2021. április 8., csütörtök

Továbbra is egyértelműen azt mondom, hogy az egészség az első és legfontosabb, és nagyon remélem, hogy nem lesznek tüneteim a következő napokban sem – zájra posztját.

Jobbulást kívánunk!

Kapcsolodó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése