Koronavírus-fertőzés következtében elhunyt egy 34 éves várandós nő a napokban – szúrta ki tegnap a 24.hu. Később a Telex információi alapján kiderült, hogy egy budapesti óvónőről van szó, aki a második gyermekét várta, amikor négy hete megfertőződött. A kismama 30 hetes terhes volt, amikor császármetszést hajtottak végre rajta, majd lélegeztetőgépre tették, azonban az állapota válságos maradt. Az óvónő barátnőjének beszámolója alapján a pici baba egészséges és elérte a 2 kg-ot, az anyuka azonban sajnálatos módon a gyerek születését követő pár napon belül elhunyt.
Bödőcs Tibor a közösségi oldalán számolt be róla, hogy jól ismerte a 34 éves nőt, hiszen ő volt a gyerekeinek a „bölcsis nénije”. Megtörten írt arról, hogy itt az ideje, hogy mindenki komolyan vegye a helyzetet, és oltassuk be magunkat.
„Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa »néni«. Róla írtak tegnap az újságok. Meghalt harmincnégy évesen. Egy másfél éves kislány és egy koraszülött kisfiú maradt anyuka nélkül. Megszakad a szívünk. Oltassák be magukat!” – írja a humorista, majd pár sorban megemlékezett az elhunyt édesanyáról.
„Ritka, mikor valaki annyira a helyén van, mint ahogy Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk. Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamaszkorukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket. Nagyon fog hiányozni és mindig emlékezni fogunk rá!”