nlc.hu
Sztárok

Kiss Ramóna és Szujó Zoltán a Ninja Warriorban

Tilla mellett Kiss Ramóna és Szujó Zoltán vezeti a következő Ninja Warriort

Kiss Ramóna, Szujó Zoltán és Tilla várja a mindenre elszánt harcosokat.

Két sikeres évad után idén visszatér a Ninja Warrior. Elkezdődött a TV2 szuperprodukciójának harmadik évadának forgatása, amelyben közel 400 mindenre elszánt sportember vállalkozik arra, hogy legyőzze az embert próbáló akadályokat. A Ninja Warrior egy-két régi eleme visszaköszön majd, ezúttal is lesz Nagy fal, de a Ninja létra és a Pokoli torony is szerepet kap, ám számos új és még nehezebb kihívás várja a versenyzőket a legnagyobb európai Ninja Warrior pályán. Új elem például, hogy középdöntőbe jutott ninja-jelöltek a párbaj toronyban egymás ellen is harcba szállnak majd.

A hatezer négyzetméteres stúdióban, megújult látványvilággal visszatérő Ninja Warrior nagy kérdése, idén végre avathatunk-e magyar ninja harcost. Ebben az évadban a versenyzők a főszereplők, olyan hétköznapi hősök, akik mind az életben, mind pedig a Ninja Warrior pályáján is megállják a helyüket. Az immár 40 országban sikerrel futó műsorban az válhat ninjává, aki a döntő akadálypályájának teljesítése után adott időn belül megmássza a 20 méter magas Mydoriama-t. Ha ez valakinek sikerül, a dicsőség mellett idén 20 millió forintos fődíjat is hazavihet.

A Ninja Warrior harmadik évadának házigazdái: Lékai-Kiss Ramóna, Szujó Zoltán és Tilla. „Eddig nem volt szerencsém a Ninja Warriorhoz fogható műsorhoz, úgyhogy izgatottan várom a forgatást” – árulta el Lékai – Kiss Ramóna. – „A férjem révén a sport szerves része az életemnek, nagyon kíváncsi vagyok, mire lesznek képesek a ninja-jelöltek. A grandiózus pályát látva nem lesz egyszerű dolguk, elképesztő a stúdió és az egész hangulat, ami körülveszi a produkciót” – tette hozzá a műsorvezető.

A forgatás kezdetét nem csak Ramóna, hanem a sportkommentátori énjét is bevető Szujó Zoltán is izgatottan várta. „Nem sokat gondolkoztam, hogy elvállaljam a felkérést, hiszen mindig is szerettem volna részese lenni egy ilyen volumenű sportvetélkedőnek. Nem túlzás, hogy elakadt a lélegzetem, amikor először beléptem a stúdióba. Rögtön magával ragadott a helyszín, rég éreztem ilyet” – mondta Szujó Zoltán. – „Nem fogok kibújni a bőrömből, sportkommentátori mivoltomban is figyelem az eseményeket, nagyon kíváncsi vagyok arra a sportteljesítményre, amit a versenyzőink nyújtani fognak, de e mellett igyekszünk majd elmesélni a történetüket. Ez a műsor az emberekről szól” – tette hozzá.

Tilla harmadik évada házigazdája a TV2 grandiózus műsorának. „A Ninja Warrior-nak a harmadik évaddal sikerült még egyet előre lépni. Az első két évad díszlete is hatalmas volt, na de ez a mostani, ez túltesz azon. Egyszerűen nem tudja nem magával ragadni az embert és lenyűgözni, Európa legnagyobb Ninja Warrior pályája a miénk. Ezen túl viszont fontos, hogy ez nem egy egyszerű sportverseny, itt elképesztő emberi történetek vannak a háttérben, a versenyzők van, hogy hónapokig készülnek, hogy aztán itt bizonyítsanak maguknak, a szeretteiknek, hogy legyőzzék a korlátaikat. Szerintem ez az, amitől igazán magával ragadó a műsor” – árulta el Tilla.

kiss ramóna tilla szujó zoltán

Kiss Ramóna, Szujó Zoltán és Tilla vezetik a Ninja Warriort (Fotó: TV2)

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése