A hollywoodi legenda, Kirk Douglas özvegye, Anne Douglas elhunyt, a hírt többen megerősítették, a People magazinnak az asszony mostohafia, Michael Douglas nyilatkozott:
„Anne több volt nekem, mint egy mostohaanya, és sosem volt gonosz. Mindannyiunkból a legjobbat hozta ki, különösen az édesapámból. Apának sosem lehetett volna ilyen karriere Anne támogatása és szeretete nélkül. Catherine, én és a gyerekek csodáltuk őt, Anne a szívünkben mindig velünk lesz” – mondta a 72 éves színész a People magazinnak.
Anne-t hat nappal a 102. születésnapja után, a saját otthonában érte a halál, alig valamivel több, mint egy évvel a szeretett férje elvesztése után, akinek a halálán nem tudta magát túl tenni, ahogy mondta, ők ketten voltak egy egész. 66 évet éltek együtt, két közös gyerekük született, Peter és Eric.
„Édesapám sosem tudott titkot tartani, Anne éppen az ellenkezője volt. Éppen ezért hatott meg, amikor a közös könyvüket olvastam, amelyben Anne a németországi múltjáról beszélt, vagy a Párizsban átélt háborús évekről, vagy a karrierjéről, mielőtt megismerte apámat. Bepillantást nyerhettünk a levelezéseikbe is, ami egy új dimenzióban mutatta meg megismerkedésüket és a házasságukat.”