nlc.hu
Sztárok
Gloria Reuben akkor és most

Így él a Vészhelyzet egykori Jeanie Boulet-ja, az 56 éves Gloria Reuben

A Vészhelyzet Jeanie Boulet-ja, Gloria Reuben a mai napig is rendszeresen forgat, emelett énekel, ír és egy jótékonysági szervezetet is vezet.

Gloria Reuben 1964-ben, Kanadába született, édesanyja és korán elhunyt édesapja egyaránt jamaicai származásúak. Kisgyerekként kezdett zongorát és zeneelméletet tanulni, majd felvételt nyert a Kanadai Királyi Konzervatórium balett szakára. Karrierjét modellként, illetve tévéreklámokban kezdte, a 80-as évek végétől pedig már tévésorozatokban szerepelt. A nagy áttörést viszont számára is a Vészhelyzet hozta el. Az első évadban még vendégszereplőként alakította a HIV-pozitív orvosi asszisztens, Jeanie Boulet karakterét, a másodiktól a hatodik évadig viszont már állandó szereplőként volt jelen, majd a nyolcadik évadban egy időre visszatért. Összesen 108 epizódban láthatta a közönség.

„Intenzív történetszál volt és lerombolta a tévhiteket azzal kapcsolatban, hogy ki és hogyan kaphatja el a HIV-fertőzést és hogyan élheti az életét. Különösen a kilencvenes évek közepe-vége felé, amikor elérhetővé váltak a gyógyszerek, elkezdték alkalmazni a hármas koktélokat. Az emberek szó szerint visszakapták az életüket. Ezt Jeanie történetébe is beleírták, ettől volt olyan mély és valóságos” – fejtegette a színésznő egy nyilatkozatában.

Bár a legtöbben a Vészhelyzetből emlékeznek rá a mai napig is, több más tévésorozatban is alakított jelentősebb szerepeket, többek között a 2003-2004-ben futott 1-800-Missing című szériában, illetve 2008-2009-ben a Raising the Bar című sorozatban. Mindemellett néhány prózai szerepben is feltűnt, főleg az off-Broadwayen. Az elmúlt években a Mr. Robot, illetve a jelenleg is futó Város a hegyen című tévésorozatokban bukkant fel.

Gloria Reuben

Gloria Reuben a Vészhelyzetben és néhány hónapja (Fotók: Getty Images)

A színjátszás mellett jazzénekesnőként és zongoristaként is sikeres. 2000-ben Tina Turner turnéján dolgozott vokalistaként. Első saját lemeze 2007-ben jelent meg, a másodikra 2015-ig kellett várni, míg a harmadik albumát tavaly februárban adta ki. 2019-ben egy önéletrajzi könyve is megjelent My Brothers’ Keeper címmel, melyben a testvéreivel való kapcsolatáról, illetve korai haláluk okozta fájdalmairól írt.

Az 56 éves Reuben magánéletéről viszonylag keveset tudni. Ami biztos, hogy 1999 és 2003 között Wayne Isaak tévés és zenei producer felesége volt, gyermeke azonban sem tőle, sem pedig mástól nem született. 

Gloria Reuben és Wayne Isaak

Gloria Reuben és volt férje, Wayne Isaak (Fotó: KMazur/WireImage)

A színésznő még a Vészhelyzet forgatásainak idején vált az AIDS-ellenes mozgalom szószólójává. Azóta is elkötelezett társadalmi aktivista, aki számos más területen, így az emberi jogok, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben is kiáll. A Waterkeeper Alliance elnöke, mely az emberek tiszta vízhez való jogának védelméért küzd. Idén, a Föld Napja alkalmából Reuben kezdeményezésére, e szervezet javára gyűjtöttek azzal a videobeszélgetéssel is, melyben a Vészhelyzet számos egykori sztárja, így George Clooney (Doug Ross), Anthony Edwards (Mark Greene), Noah Wyle (John Carter), Laura Innes (Kerry Weaver), Goran Višnjiš (Luka Kovac), Ming-Na Wen (Jing-Mei Chen) CCH Pounder (Angela Hicks); Alex Kingston (Elizabeth Corday) és Julianna Margulies (Carol Hathaway) is részt vett.

„Elsöprően gyönyörű volt, mert olyan régen láttam ezeket az arcokat” – lelkendezett a színésznő a beszélgetés után.

Így élnek ma a Vészhelyzet sztárjai:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top