nlc.hu
Sztárok

Jobban van Forgács Gábor, a tévében mesélt

Először mesélt a rákbetegségéről a tévében Forgács Gábor

Forgács Gábor a Life TV-n, Joshi Bharat műsorában mesélt az elmúlt egy év megpróbáltatásairól. Most már bizakodó, de tudja: nem dőlhet hátra.

Forgács Gábor tavaly tavasszal tudta meg, hogy rákbetegségben szenved, ahogy azt is, hogy az állapota súlyos, komolyan kell vennie a problémát. A Life TV műsorvezetőjének elmondta, hogy végig igyekezett optimista maradni, de ettől ez még egy nagy trauma volt.

Ilyen csak másokkal szokott előfordulni – gondoltam. Egész egyszerűen nem fogtam fel, hogy mi történik velem. Aztán menet közben derült ki, hogy kétféle rákot is kaptam. Rettentő sok fájdalommal járt, de a kezeléseket igyekeztem egy-egy stációnak felfogni, így könnyebb volt.

Forgács Gábor egy korábbi interjú során (fotó: YouTube)

Forgács Gábor egy korábbi interjú során (fotó: YouTube)

A műsor után a színészt a Bors is felhívta. Nekik elmondta, hogy a lelkiállapotára a betegség negatívan hatott, azt érzi, hogy belassult az elmúlt évben, és az önbizalma is eltűnt, sebezhetőbb, érzékenyebb lett. Most ugyan nincs kórházban, de rendszeresen kell kontrollra járnia, és egy speciális injekciós kúrát is kap. Az orvosok szerint öt évnek kell eltelnie, mire gyógyultnak vallhatja magát, és most már 73 éves.

Az ember egy ilyen helyzetben óhatatlanul elgondolkodik azon, hogy a hátralévő időben mi az, ami fontos lesz, és mi az, ami sokkal kevésbé.

A betegséghez próbált úgy hozzáállni, hogy volt 72 csodálatos éve, és ha menni kell, hát menni kell. Próbálta könnyedén venni a dolgot, de ez nem mindig jött össze. Forgács Gábor most jól érzi magát, és már nagyon várja, hogy ismét színpadra álljon és találkozhasson a közönséggel.

Forgács Gábor kálváriájáról olvasnál?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top