nlc.hu
Sztárok

Árpa Attilát kábítószer-kereskdelemmel vádolták meg

„Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar” – Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel vádolták meg

Árpa Attila nem tagadja, hogy drogozott, azt viszont igen, hogy kábítószerrel kereskedett volna.

A police.hu péntek reggeli közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel. A Bors szerint bár a közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, a 2019. márciusi időpontból azonnal kiderül, hogy ez a történet ugyanaz, amelyről akkor szinte az összes hazai sajtóorgánum beszámolt: drograzziát tartottak Árpa Attila lakásában.

Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják

Árpa Attila (j) rendező instruálja Bicskey Lukácsot (háttal) az Argo 2 című film forgatásán Mogyoród közelében 2013. szeptember 17-én
(Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A nyomozást most fejezték be, az iratokat az ügyészségre küldték meg. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére.

XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte. A fővárosi rendőrök 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogták el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták. Ugyanezen a napon elfogták és őrizetbe vették a dílert is, aki a drogot grammonként 20.000 forintért árulta újbudai lakásán.

A színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a zsaruk, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát. Ezzel egy időben, az üggyel összefüggésben más helyszíneken is házkutatás folyt, a Felderítő Főosztály nyomozói nettó össztömegben

128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasyt foglaltak le.

A Bors megkereste Árpa Attilát is, aki szerint semmilyen tárgyi bizonyíték nincs ellene, sosem kereskedett kábítószerrel, de nem tagadja, hogy fogyasztott.

Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar

– zárta rövidre.

Sztárok és a drog

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top